Az Izraeli Idegenforgalmi Minisztérium meghívására jöttünk, válaszoljuk, és még a sokat látott, hallott hivatali személy is csodálkozva felvonja a szemöldökét, amikor meghallja, mi mindent szeretnénk megnézni, végiglátogatni az elkövetkező négy nap során…

Érkezés, ortodox stopossal

Egyébként rendes dolog, hogy nem az útlevelünkbe pecsételik be a három hónapig érvényes vízumot, hanem egy külön lapon nyomják a kezünkbe, ugyanis a szomszédos Szíriában vagy Libanonban rögvest visszafordítják a határon azt, akinek izraeli vízumot találnak az útlevelében (nem mintha mostanában ezekbe az országokba bárki is turistautat tervezne). Az autópályán, útban Jeruzsálem felé pajeszos, ciceszes, sábesz deklis alak stoppol, elképedve nézzük, de idegenvezetőnk megnyugtat, vasárnap este még nyugodtan teheti, péntek estétől azonban, amikor bejön a Sábát, szombat napnyugtáig már komoly gondja lenne az integetésből, hiszen ez is munkának számít, ami a zsidó hétvégén, a pihenés időszakában tilos.

Izrael első benyomásra sok mindent tükröz, csak nyugtalanságot, áldatlan állapotokat nem (ahogy egyes híradásokból következtetni lehet). Mivel az ország területe kisebb, mint Magyarország egynegyede, és lakosainak száma – bár az alijázók (zsidó származású bevándorlók) és az országot elhagyók száma miatt ez folyvást változik – nagyjából nyolcmillióra tehető, így örülünk, hogy a négy nap során folyton úton leszünk, mert a rövid távolságoknak köszönhetően sok mindent láthatunk.

Első úti célunk színhelyén – Jeruzsálemben – egy tavalyi felmérés szerint mintegy 800 ezren élnek, akik közül 32 százalékuk vallja magát ultraortodox zsidónak, 21 százalékuk ortodoxnak, 10 százalékuk hagyományőrzőnek, 16 százalékuk kevésbé őrzi a hagyományokat, 19 százalékuk pedig (és számuk egyre növekszik) egyáltalán nem tartja a vallást.

Ébredés Jeruzsálemben

A legtöbb turista két helyet biztos felkeres az országban: az egyik Jeruzsálem, Jézus életének, a Via Dolorosa 14 stációjának, azaz kálváriájának útja, a másik a Holt-tenger vidéke. Jeruzsálemben ébredni, és látni a napfelkeltét – kevesebb ennél csodálatos élmény van a világon. Jeruzsálem nem a kereszténység kezdetéről, nem is a zsidóságról vagy a muszlim hitről szól, hanem az időtlen közös múltról: zsidók, arabok, örmények és még sokféle vallás képviselői élnek itt együtt békés egyetértésben. A piacokon, boltokban egymás mellett árulnak, együtt utaznak a buszokon, pedig a nagypolitika egyfolytában szítja a tüzet a különféle hívők ellen.

A Yad Vashem Intézet 4200 négyzetméteres, interaktív Holokauszt-múzeumát mindenkinek kötelező lenne megtekinteni - lehetőleg vezetéssel. A kiállítás a héberül „Shoa”-nak nevezett tragédia történetét dolgozza fel az egykori áldozatok személyes visszaemlékezésein keresztül. Emberi sorsokat, tragédiákat látunk, hallunk – a túlélők videóra vett monológjai, az áldozatok megmaradt emlékei alapján. A kiállításon felépítették a varsói gettólázadás egyik utcájának mását, bemutatják a hírhedt könyvégetéseket, de ott látható az a mesekönyv is, amelyből Németországban Hitler idején az óvodákban olvastak fel a gyerekeknek, és amely arról szólt, hogy a zsidók olyanok, akár a mérges gombák. Vagyis nem a lágerek borzalmaira „hegyezi ki” mondandóját a kiállítás, hanem azt próbálja bemutatni, hogy jutott el odáig a világ, hogy egy olyan eszme, mint a fasizmus, világuralomra törhetett.

Csúcsgasztronómia, de másképp

Egyik jeruzsálemi étterem jobb a másiknál – bár ismeretlen fogalom arrafelé a nálunk divatos molekuláris konyha. Helyette háziasan elkészített előételek hada sorakozik középütt az asztalokon: tahini, különféle marinált és töltött zöldségek, humuszkrémek, saláták, utána hozzák a vegyes hústálakat, saslikot, muszakát, köretnek krumplipürét, rizottót, desszertnek pedig baklavát, csokoládés piskótákat és különböző gyümölcsöket (dinnye, gránátalma, fügefélék). Mind olyan isteni, akárcsak bármelyik izraeli vörösbor, a söreik azonban feledhetők. Kávéjukban az olasz vonalat hozzák. Sokszínű, változatos nép él az országban – ezt tükrözi gasztronómiájuk. És az a jó, hogy nem akarnak a megszokott európai szokásoknak megfelelni, hanem saját izgalmas ízvilágukat kínálják éttermekben és szállodáikban reggel, este, bármikor. A reggeliztetésnél nincs a hagyományos, Európában megszokott kínálat, errefelé olyan fogásokat kínálnak, amit a vallási előírások szerint a helybéliek is ehetnek: halakat, salátákat, sajtféléket, pitát, sok-sok gyümölcsöt és joghurtfélét.

Mint az oroszok

Ha valaki úgy tartja, hogy Hévizet ellepték az orosz, ukrán fürdőturisták, akkor még nem járt a Holt-tenger partján. Ott ugyanis annyian vannak az orosz, ukrán fürdővendégek, hogy számuk csak a szintén ugyanonnan érkezett kiszolgáló személyzet számával vetekszik. Az orosz és ukrán nyaralók jó vendégek – sokat költenek, nem fukarkodnak a borravalóval, amit egyszer megkívánnak, meg megveszik, kerül, amibe kerül –, viszont főleg oroszul és ukránul értenek és beszélnek, ezért a Holt-tengeri szállodákban már a recepciósok is mind földijeik, a takarító, valamint az éttermi felszolgáló személyzet tagjairól nem is beszélve.

Jeruzsálemből a Judeai-hegységen keresztül (már ha ezeket a finoman ívelő, köves, homokos lankákat hegyeknek lehet nevezni) jutunk le a Holt-tenger 400 méterrel a tengerszint alatti vidékére, útközben először elkanyarodunk az En-Gedi Kibbutz felé, ahol a botanikus kert virágait, gyümölcseit csodáljuk meg. Az onnan 20 km-re található, a világörökség részéhez tartozó Massada erődbe is felkapaszkodunk, mintegy ezer zsidó katona, nő és gyerek hősies öngyilkosságának helyszínére, ahol még ma is tisztán kivehető a mélyben az egykor ott állomásozó óriási római seregek táborainak nyomai.

Ahogy Jeruzsálemben ébredni, úgy a Holt-tenger magas sótartalmú vizében megmártózni, lebegni is legalább egyszer kell az életben. Egyrészt azért, mert erre még az is képes, aki nem tud úszni, másrészt azért, mert a sós víz gyógyító, regeneráló hatásának nincs párja a világon.

Éjjel alvás - az vajon mi lehet?

Nyüzsgő világvárosba érkezünk, ez Tel-Aviv, az ország kereskedelmi központja. Amikor utoljára láttam – jó húsz éve –álmos kisváros volt ahhoz képest, hogy most hány felhőkarcoló tör az ég felé, és éjszaka mindent lehet róla állítani, csak azt nem, hogy békésen térnek lakói nyugovóra. Elegáns éttermek, családias kisvendéglők, bisztrók, kávézók tarkítják mindenfelé, gyönyörű Bauhaus épületek díszítik, a Carmel piacon pedig a legjobb árakon lehet ajándékot és mindenféle más portékát beszerezni. 14 km hosszú homokos tengerpartja mennyei strandoló hely. Számomra a pálmát mégis régi kikötője viszi el, amely igazi szórakoztatóközpont, halas kisvendéglői a legjobbak a városban, és tökéletes esti találkozóhely.

Itt beszélünk meg mi is késő esti időpontot egy igazi helyi parti arccal, akinek kisujjában van a város összes jobb szórakozóhelye (ami nem kevés). Egyik helyről hurcol minket a másikba, nem hiába hasonlítják Tel-Avivot New Yorkhoz: ez a város sem alszik éjjel, az biztos. Nekünk különben a legjobban egy elegáns bankból gyakorlatilag szakadt romkocsmává átalakított hely tetszik, a Jimmy Who? nevű, de nem rossz egy korábbi (szintén elegáns) grúz étterem sem, a Nanuchka, ahol most is lehet grúz fogásokat kapni (igaz, egy váratlan fordulattal a ház hátat fordított a húskínálatnak, és vegán lett), ámde éjfél után olyan ereszd el a hajam hangulat szabadul el, hogy az asztalon táncolás a legkevesebb, ami történik falai között.

Másnap még a közeli ősi, bibliai időket átélő kikötő, Yafo (Jaffa) bolhapiacán téblábolunk egy keveset, gyönyörködünk a vízen ringó hajókban, a városka eklektikus építészetében, onnan sétálunk át a Carmel piac felé, ajándékokat vásárolva búcsúzni a várostól. Négy nap nem elég Izraelben. Az örök napsütés, a bibliai utazás, a felhőtlen szórakozás és az igazi gasztrokaland országában. A repülőtéren egy marcona határőr kicsomagoltatja a bőröndöm, mert egy üveg csodás, izraeli vörösbor van a ruhák közé pakolva. Abban reménykedem, talán emiatt nem enged majd fel a repülőre, hanem hazájában marasztal még egy ideig…