Felavatták a SkyCourtot

Ünnepélyes keretek között, több mint ezer vendég jelenlétében felavatták a magyar főváros repülőterének új 2-es terminál épületét, a SkyCourtot azaz az Égi Udvart. Az eseményen jelen volt és köszöntőt mondott Dr. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, számos Budapesten akkreditált külföldi diplomata, a Budapest Airport vezetői és a hazai polgári repülés valamint a közélet jeles képviselői.

Élményszámba menő repülőtéri infrastruktúra, elegáns építészeti megoldások, gyors és kényelmes utaskiszolgálás és európai színvonalú éttermi- és kereskedelmi kínálat. Röviden így lehet jellemezni azt az ötemeletes, összesen 24 000 négyzetméteres új terminálépületet, amelyet pénteken avattak fel ünnepélyes keretek között a magyar főváros Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőterén. A SkyCourt, azaz Égi Udvar névre keresztelt épület jelentősen, mintegy évi 8,5 millió főre növeli a 2-es terminál eddigi évi 4,5-5 milliósra becsült kapacitását. A SkyCourt teljes kiépülése után pedig a repülőtér éves forgalma elérheti akár a 20 millió utast. 

A SkyCourt épületét Tima Zoltán Ybl-díjas építész és a KÖZTI mérnöki csapata tervezte a Budapest Airport megbízásából és az épület még el sem készült, máris elnyerte a brit-magyar építőmérnöki kamara Tierney Clark díját. A 2009 tavaszán elkezdett építkezést, amelynek fővállalkozója a szegedi KÉSZ Zrt. volt, a tervezett mintegy 88 millió eurós (kb. 24,4 milliárd forint) költségvetésen belül és a kitűzött, 2011. február 15.-i határidőre készítette el. Az új terminálépületben 4 300 négyzetméteren kínálja szolgáltatásait 39 különféle kereskedelmi és vendéglátóipari egység – köztük a legnagyobb a német Heinemann Duty Free 1400 négyzetméteres ún. walk-through, azaz átsétálós rendszerű vámmentes boltja.

Az új terminálépületben jelentősen felgyorsul az utasok mozgása, kényelmesebb és gyorsabb lesz a repülőtereken elengedhetetlen biztonsági ellenőrzés, hiszen a SkyCourt két oldalán 6-6 új biztonsági folyosót állítanak üzembe. Az épület alagsorában pedig korszerű, számítógép vezérelte öt szalagból álló automata poggyászosztályozót hoztak létre.

A SkyCourt átadási ünnepségének részeként felavatták Liszt Ferenc új emléktábláját, amelyet a világhírű magyar zeneszerző születésének kétszázadik évfordulója alkalmából állítottak a repülőtér új névadójának tiszteletére.

A SkyCourtot a hivatalos megnyitó után két napon át a nagyközönség is megcsodálhatja: a repülőtér üzemeltetője nagyszabású nyílt hétvégét szervez, az első utas pedig egy héttel később, március 27-én indul a kibővített 2-es terminál új központi csarnokán keresztül.

 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.