Tovább épül a Velencei-tó kapuja

Közel két év után folytatódik a Velencei-tó kapuja kiemelt uniós projekt, és 10 hónap alatt, az eredeti tartalommal valósul meg – jelentette be a település polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón Velencén.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Oláhné Surányi Ágnes (független) elmondta, hogy 2011 októberében nehéz helyzetbe került az önkormányzat, mert a közbeszerzésen kiválasztott kivitelező cég ellen felszámolási eljárás indult, pénzügyi problémái miatt az építkezés leállt. A kivitelezővel szerződést kellett bontani és feljelentésekre is sor került. A másodszor kiírt közbeszerzési eljárás eredményes volt, így hamarosan folytathatják a félbehagyott kivitelezést, amelynek készültségi foka 35 százalékos.

Csabina Zoltán projektmenedzser közölte: öten nyújtottak be ajánlatot a közbeszerzési eljáráson, közülük a legkedvezőbb ajánlat, a zalaegerszegi Z-Pannon Kft.-ZÁÉV Zrt. konzorciuma nyert. A kivitelezőknek 10 hónapjuk van a projekt befejezésére, amelyet nettó 1,5 milliárd forintért vállaltak. Ennek 53 százaléka uniós forrás, a többi önkormányzati saját erő.

Újságírói kérdésre válaszolva elhangzott: a beruházás két éves leállása miatt jelentősen emelkedett a tényleges bekerülési érték. A költségek emelkedéséhez hozzájárult az előző kivitelező által felvett, de el nem számolt előleg: a 250 millió forintot a fejlesztési ügynökség az önkormányzattól követeli vissza. Ezen kívül a terület őrzése, az adminisztrációs feladatok és a jogi procedúrák is növelték a költségeket.

A településvezető leszögezte: a velencei önkormányzat saját költségvetéséből biztosítja a keletkezett pluszköltségeket, a város nem adósodott el a többletforrás biztosítása miatt. Hozzátette: az önkormányzat 2008-ban 700 millió forint önerővel számolt, a mostani becsült önerő ennél 300-400 millió forinttal lesz több.

A Fejér Megyei Főügyészség sajtószóvivője május 31-én közölte az MTI-vel, hogy befejezte a nyomozást a Velencei-tó kapuja elnevezésű beruházással összefüggő büntetőügyben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, és vádemelési javaslattal átadta az iratokat a főügyészségnek. Jászberényiné Király Teodóra tájékoztatása szerint a beérkezett nyomozati dokumentumok 221 kötetet és csaknem 40 ezer oldalt tesznek ki.

Az MTI is írt arról korábban, hogy a rendőrség különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Velencei-tó kapuja beruházás korábbi közbeszerzési eljárásában nyertes és a velencei önkormányzattal vállalkozói szerződést kötő gazdasági társaság vezető tisztségviselőjét, egyben tulajdonosát. A velencei önkormányzat 2011 októberében tett büntetőfeljelentést ismeretlen tettes ellen a beruházás ügyében, és fel is bontotta a projekt kivitelezőjével kötött vállalkozói szerződést. A térség országgyűlési képviselője, L. Simon László (Fidesz) 2011. november 5-én szintén feljelentést tett a tó keleti partszakaszán található szabad strandon indított nagyberuházás ügyében hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.

Velencén 2008 júniusában jelentették be, hogy európai uniós támogatással 2,26 milliárd forintos turisztikai fejlesztés valósulhat meg kiemelt projektként. Az akkori közlés szerint a Velencei-tó kapuja elnevezésű, 1,58 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatással megvalósítandó beruházást azzal a céllal indították el, hogy 80 ezer négyzetméternyi területen megújítják a tó partját, homokos partszakaszt és részben fedett, fűtött, illetve klimatizált korzót alakítanak ki.

Forrás: MTI


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.