A területfejlesztésért felelős Lampert Mónika miniszter leszögezte, hogy a fejlesztés alapjai a régiók és a kistérségek. Valójában mindkettőn van még mit csiszolni, hiszen a régiók nem alulról szerveződőek és nem választottak, a kistérségeknél pedig folyamatos a változás. A kormányzat a közeljövőben hozza nyilvánosságra a kistérségi lehatárolásra vonatkozó új elképzeléseit. A 166 magyar kistérség közül 95 hátrányos, ebből 48 halmozottan hátrányos helyzetű. Mivel az elmaradott térségek felzárkóztatása eddig nem volt sikeres, külön programiroda-hálózatban komplex programokat alakítanak ki számukra. A nemrég feloszlatott kistérségi menedzserhálózatot új szereposztásban újra felállítják, összevonják a vidékfejlesztés és az NFÜ vidéki irodáival. A Regionális Fejlesztési Ügynökségek a 48 leghátrányosabb térség valamennyi településén hetente egyszer konzultációs napot tartanak.
Csodaszer vagy kihívás
E fejlesztési elképzeléseket elemezve a kutatók rámutattak, hogy a kistérség önmagában éppúgy nem csodaszer, mint az Unió vagy az uniós források. Az Európa fejlettebb részeire kigondolt rendszerek nehezen adaptálhatók Magyarországra, hiszen mi tőlük eltérő gazdasági és társadalmi pályán mozogtunk. Míg az Unió globális vállalati hálózatok építésében érdekelt, nálunk a széttöredezett társadalom, az apró, tőke nélküli kisvállalkozások jelentik az igazi gondot. Az NFT még hangsúlyozta, hogy a „kistelepülések nemzeti kultúránk legnagyobb kincsei”, de e tétellel ellentétes hatású gyakorlati lépések valósulnak meg. A régi uniós államokban a sikeres kistérségek tudásszintjét az ott élő generációk egymásra épülő tudása biztosította. Magyarországon viszont eltűntek a generációs tudást áthagyományozó közösségek, és a felszámolt civil önszerveződések újjáélesztését sem segítették. Véleményük szerint jó a kistérség, mert alkalmas komplex feladatok (útépítés, szennyvíztisztítás) megoldására, de nem adható fel a település sem. A kormány jelenlegi elképzelései újraélesztik a járási rendszert, 3600 önkormányzat helyett 260 járási alapegység kialakítása várható. Üzemi elgondolások szerint működtetnék a vidéket, és kizárólag az optimális nagyságúnak ítélt települések lesznek támogathatóak. A kevesebb mint 1500 főnyi lakossággal rendelkező településeken nem lesz önálló polgármesteri hivatal sem. „Janus-arcú” az elgondolás, mert félő, hogy a nagyobb halak bekapják a kisebbeket, a nagyobb települések erőfölénybe kerülnek a kistérségi döntéseknél, a kooperáció kooptálássá fajulhat, az önkéntes szerveződéseket kényszerítő erővel felülírhatja a megadott vagy elvont támogatás.
Mindenható pólusok, leszakadó vidékek
Az eddigi térségfejlesztések nem csökkentették a Dunántúl és az Alföld közötti fejlettségi különbséget. A pólusvárosok fejlesztését célzó projektek a vidék elől szívják el a lehetőséget. Már jól kimutatható, hogy az utóbbi években a vidéki lakosság hogyan húzódik be a centrumokba, és emiatt különösen az ország keleti részén nagy területek ürülnek ki. A projektben való gondolkozás egyre szélesedő, új társadalmi réteget hoz létre; a közreműködő cégek jól fizetett munkatársainak saját érdekképviseletük a legfontosabb. Egyre nagyobb hányadot fordítanak a fejlesztési forrásokból ezen intézményrendszerek fenntartására. Tény, hogy a hátrányos helyzetű kistelepüléseken élő lakosság alkalmatlan a projektek fogadására. Egy multicég 1600 munkanélküliből nem tudott 250, betanított munkára alkalmas munkaerőt felvenni. Ezekben a kistérségekben a gyerekek negyven százaléka olyan szülőktől származik, akiktől nem kaphattak példát a rendszeres munkavégzésre. Nem biztos, hogy a helyzet megoldására a jelenlegi centralizáció az optimális, mert az új pályázati bonyolító szervezetek a településekig lenyúlva újfajta állami irányítást valósítanak meg. A kutatók szerint a finn példát lenne jobb követnünk, amely elsősorban az oktatást támogatta. A legjobban a vidéki tanítókat fizették meg, és a legtöbb pénzt korszerű iskolákra költötték a távoli településeken is. Miután a helyi lakosság tudásszintjét növelték, a település termelte ki a támogatási projekteket kidolgozni és fogadni képes értelmiséget és munkaerőt. A vidék megtartotta népességét, és Finnország felemelkedett.
Kapcsolódó statisztikák:
