Ingyenes városnézés Párizsban

Ingyenes városnéző sétákat szervez külföldieknek Párizsban egy helyi önkéntesekből álló egyesület.

Évente közel 30 millió látogatóval a francia főváros a világ elsőszámú turistacélpontja, ahol a hagyományos városnézésen kívül egyre több tematikus, kulturális, gasztronómiai és egyéb programokból lehet válogatni. Ezek közül az egyik legeredetibb a párizsi kerületek felfedezése az ott élők idegenvezetésével.   

Az ötlet - miszerint egy város legjobb ismerői és ajánlói maguk a helyiek - a kilencvenes években született New Yorkban. Amerikai mintára a párizsiak 2007-ben hozták létre saját egyesületüket, és azóta 15 másik francia város is csatlakozott hozzájuk. Az önkéntes csapat mintegy 220 tagja évente közel 4 ezer, nyolcvan országból érkezett külföldinek mutatta be 17 nyelven azokat a különleges helyeket, amelyek az útikönyvekben nem szerepelnek.   

"A külföldieket nemcsak a sok adat, hanem az anekdoták is érdeklik. Mi legfeljebb hat fős csoportokat kísérünk el 2-5 órás ingyenes sétákra egy olyan negyedben, amelyet jól ismerünk" - hangsúlyozta Yanis Leperchois egyesületi vezető, aki egyébként egy áruház műszaki igazgatójaként dolgozik. Az egyesület tagjai ugyanis nem művészettörténészek vagy városvédők, hanem lelkes és kíváncsi lokálpatrióták.   

Az egyesület tagjai nem kívánnak a hivatalos idegenvezetőkkel vagy tolmácsokkal versenyre kelni. Elsősorban a klasszikus városnézések melletti kiegészítésként ajánlják sétáikat. "A séták nekünk is örömet jelentenek" - magyarázta a műszaki igazgató, akinek nincs előre meghatározott útvonala, hanem néhány előzetes emailváltást követően állítja össze a programot azokból a helyekből, amelyeket előzetesen feltérképezett. Az egyesületi tagság egyetlen feltétele, hogy évente legalább hat csoportot kell vállalniuk.   

Az egyedi túrára jelentkezőknek két héttel a tervezett időpont előtt az egyesület honlapján található jelentkezési lapot kell kitölteniük franciául, angolul, németül, olaszul vagy spanyolul. A látogatót az érdeklődési körének és nyelvtudásának megfelelően az egyesület összepárosítja a megfelelő önkéntes kísérővel.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.