Két magyar kezdeményezés Európa legjobbjai között

Kihirdették az Európai Vállalkozási Díj döntőjébe jutott 12 vállalkozást. A jelölt pályázatok között két magyar projektet találunk: a budapesti Hotel Panda Kft. a „Felelős és felelősségteljes vállalkozás” díjkategóriában, és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az „Üzleti környezet fejlesztése” díjkategóriában beadott pályázatát.

Az európai zsűri 29 ország összesen 54 jelöltje közül 12 projektet juttatott tovább a döntőbe.

A nyerteseket 2011. május 24-én hirdetik ki Budapesten a magyar elnökség egyik kiemelt rendezvénye, a „Mozgósítsuk a KKV-kat a jövő Európájáért” c. konferencia keretében a Magyar Nemzeti Galériában megrendezésre kerülő díjkiosztó gálán.

A döntőbe jutottakról a rövid lista az alábbi linkről érhető el: http://ec.europa.eu/enterprise/policies/sme/best-practices/european-enterprise-awards/index_hu.htm

Az Európai Bizottság által immár ötödik alkalommal meghirdetett Európai Vállalkozási Díj-pályázat nemzeti fordulóját Magyarországon a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálta. Az Európai Vállalkozási Díj hét fős nemzetközi zsűrijének tagja Dr. Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalkozásfejlesztésért és iparért felelős helyettes államtitkára.

Az Európai Vállalkozási Díj átadásakor azokat a sikeres kezdeményezéseket, vállalkozási elképzeléseket és gyakorlatokat díjazzák, amelyek előmozdítják a vállalkozói tevékenységet és jól tükrözik a vállalkozók társadalomban játszott szerepét.

Az Európai Bizottság célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet a sikeres nemzeti szintű vállalkozásfejlesztési programokra, így ösztönözve a potenciális vállalkozókat.

A verseny kétfordulós: az első szakaszban a nemzeti legjobbakat választották ki, akik ezután indulhattak az európai megmérettetésen. A 2011 májusában, Magyarország Európai Uniós soros elnöksége alatt Budapesten megrendezésre kerülő ünnepélyes díjkiosztó gálán remélhetően ismét köszönthetjük magyar nyerteseket.

Az európai döntőbe jutott két magyar vállalkozásról

HOTEL PANDA KFT.

Pályázati díjkategória: Felelős és felelősségteljes vállalkozás (Vállalatok társadalmi felelősségvállalása) A Hotel Panda megváltozott munkaképességűeket (fogyatékkal élőket) foglalkoztat, a világon egyedülálló módon, 4 csillagos prémium kategóriában. Tevékenységét nyereségorientált vállalkozás formájában végzi, tulajdonosai családtagok. Munkavállalóinak 95 százaléka megváltozott munkaképességű személy. Megtalálható köztük az összes fogyatékossági csoport képviselője (hallás, látás, mozgás és értelmi sérültek). Munkavállalóik több mint 40 százaléka felsőfokú végzettséggel és több nyelv ismeretével rendelkezik. A Pasaréti út 133. sz. alatt található szálloda teljes területe és szobái részben akadálymentesek, amely önerőből, állami támogatás nélkül készült el. A vállalkozás Kft. formában működik, közepes méretű, kb. évi 60 millió forintos tervezett forgalommal. A Hotel Panda különös hangsúlyt fektet a fogyatékkal élő vendégekre, hiszen szolgáltatása hiánypótló a magyarországi piacon.

HEVES MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

Pályázati díjkategória: Az üzleti környezet fejlesztése (Energiahatékonysági program, kamarai összefogással) A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - az Európai Unió energiapolitikai irányelveivel összhangban - a helyi vállalkozások energiafelhasználásának racionalizálását támogatja. Tapasztalataik szerint, a „20-20-20%-os célok” elérése érdekében (20% energia megtakarítás, 20% megújuló energiahordozó részarány, 20% ÜHG kibocsátás mérséklés) a helyi kis- és középvállalkozásokat lényegesen motiváltabbá lehet tenni, ha kiegészítjük a törekvéseket 20 százalék energiaköltség-csökkentéssel.

A HKIK különféle eszközökkel segíti a vállalkozások energiaköltségeinek csökkentését: - energiahordozók árainak mérséklése a Kamarai Energia Beszerzési Közösséggel, - energiafelhasználás mérséklése a fogyasztás racionalizálásával, - fosszilis energiahordozók használatának mérséklése, kiváltása megújuló energiák hasznosításával. Programjuk eredményeként a vállalkozások jelentős költségcsökkenést értek el - ami a gazdasági válság időszakában kiemelten fontosnak bizonyult.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.