Ketyeg az európai csülkösvad-bomba

A vadgazdálkodásról szervezett konferenciát pénteken Bugyiban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, mivel a vadkárok kérdésköre az utóbbi időben a magyar vadásztársadalmat és a mezőgazdasági termelőket egyaránt foglalkoztatja, olvasható a NAK közleményében.

A NAK azért hívta össze a mintegy 250 fős tanácskozást, mert fontosnak tartja, hogy a jogszabályok betartása mellett megfelelő együttműködésben dolgozzanak az érintettek. Az erdésztársadalom, a mezőgazdasági termelők és a vadászok céljai jól körülhatárolhatóan elválnak egymástól, nem beszélve a nemzeti parkokról, mégis működésük során vannak olyan részterületek, amelyek kölcsönösen kedvezőek a négy szakmának, és ezt tovább kell építeni illetve fejleszteni – hangsúlyozta megnyitó beszédében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

Győrffy Balázs kiemelte: a kedvező természeti és földrajzi-tájegységi adottságoknak, a kiemelkedő értékű minőségi nagyvadállománynak, az évtizedek óta szakmai alapokon nyugvó vadgazdálkodásnak és a jól szervezett vadászati szolgáltatásoknak köszönhetően a magyar vadgazdálkodás évtizedek óta világhírnévvel rendelkezik.

Maga a vadászati ágazat nemzetgazdasági szinten sem elhanyagolható, hiszen több mint 20 milliárd forint az ágazat teljes bevétele. Ugyanakkor az anyagiaknál sokkal fontosabb, hogy a mezőgazdasági termeléshez és az erdőgazdálkodói tevékenységhez hasonlóan a vidék és a vidéki emberek közvetlen és közvetett javát szolgálja, hiszen olyan helyeken teremt munkát, megélhetést, foglalkoztatottságot, turisztikai célpontot, amely vidékeknek más vonzerejük nem vagy csak kevéssé lenne – tette hozzá a NAK elnöke.

Az ország területén, mintegy 1400 vadászatra jogosult gazdálkodik, melyek vadászterületének átlagos nagysága több mint 6 és fél ezer hektár. A területek többségén a földtulajdonosok haszonbérbe adják vadászati jogukat, körülbelül a negyedén pedig maguk vadásznak. Az elmúlt évben 3600 fő hivatásos vadász állt alkalmazásban a vadászatra jogosult társaságoknál. A fentiekből is látszik, hogy ez számos magyar családnak nyújt közvetlenül is megélhetést.

Győrffy Balázs felhívta a figyelmet, hogy vadászható nagyvadfajaink, elsősorban az európai őshonos gímszarvas, őz és vaddisznó hasznosítási adataiban évek óta tapasztalható emelkedés az elmúlt évben is folytatódott. A tavalyi 400 ezer közeli nagyvadteríték minden idők legmagasabb értéke. A vadgazdák vélekedése és a 2013. év eleji állománybecslés adatai szerint azonban ez az emelkedés nem torpant meg, az állomány évtizedek óta növekszik, stagnáló nagyvadlétszám csak lokálisan tapasztalható. Várhatóan további fokozott állományapasztási erőfeszítésekre lesz szükség a tendencia megfékezésére – fűzte hozzá a kamara elnöke.

Ez a folyamat egyébként nemcsak Magyarországra jellemző, hanem számos európai uniós tagállamra is, és általánosságban is kijelenthető, hogy az EU-ban ugyanezen állományszabályozási problémával küzdenek a vadászterületek gazdái.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara éppen ezért tartja fontosnak az erdészek, a gazdálkodók és a vadászok részéről a közös gondolkodást. A szervezet korábban együttműködési megállapodásokat is kötött a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségével, az Országos Erdészeti Egyesülettelés a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetséggel, továbbáa kamarában működik külön Erdő- és vadgazdálkodási kamarai osztály is.

A jövőben a NAK tovább kívánja erősíteni ezen a területen a közös munkát a jogalkotóval és a szakigazgatással, valamint szükségesnek tart kialakítani egy szorosabb kapcsolatot a vadászkamarával, a védegylettel és az Erdészeti Tudományos Intézettel is.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.