Közel 100%-os volt a Budapesti Tavaszi Fesztivál látogatottsága

Kilencvennyolc százalékos volt idén a Budapesti Tavaszi Fesztivál látogatottsága, a jegybevétel is a tervezett 120 millió forint körül alakulhat a vasárnap zárult fesztivál gyorsmérlege szerint.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ vezetője kedden az MTI-nek elmondta: pontos számaik még nincsenek, mert a különböző bizományos és partner jegyértékesítők még nem számoltak el. Annyi bizonyos, hogy 25 ezren vásároltak a sokrétű fesztiválprogramra jegyet, az ingyenes rendezvényekre mintegy 45 ezren voltak kíváncsiak. 

A fesztivál új helyszínt is bevezetett, a Budapest Music Centert, méghozzá sikerrel. Amikor ugyanis időpontot foglaltak, még kész sem volt a ház. "Jó partnerre találtunk a BMC-ben" - hangsúlyozta a fesztiváligazgató.

A közönség véleménye alapján úgy fogalmazhat, hogy különösen a húsvéti programok nyerték el a publikum tetszését, például Bach János- és Máté-passiója, Mozart c-moll miséje világhírű előadókkal. Sokan mondták, hogy az eltérő műfajokból összeállított program jól szerkesztett volt. A könnyedebb táncműsoroktól például Carmen Cortés flamenco estjétől a Nemzeti Filharmonikusok hatalmas összefogást igénylő Bartók-estjén át a fesztivált záró, meglepő és érdekes Csongor és Tünde produkcióig - hangoztatta Vitézy Zsófia.

A következő év programja már körvonalazódik, de a részletekről egyelőre azért nem szeretne beszámolni, mert először a fenntartókkal - Budapest főváros, Emmi - kötött ötéves szerződést kell megújítani. De a fesztivál honlapja folyamatosan új információkkal hívja majd fel a közönség figyelmét - mondta Vitézy Zsófia.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjának vezérfonalát is néhány nap múlva határozza meg a fesztivál nemrég alakult művészeti tanácsa, amelynek a tagságát a nemzeti intézmények - Magyar Állami Operaház, Művészetek Palotája, Nemzeti Színház, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Magyar Művészeti Akadémia - vezetői alkotják.

Forrás: MTI


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.