Letisztul az európai légipiac

A fapadosok mellett három nagy légitársaság-csoport maradhat fenn Európában – állítják a Financial Times által megkérdezett szakértok.

A londoni gazdasági napilap elemzése szerint a legnagyobb európai olcsó jegyes légitársaságok prosperálnak a gazdasági hanyatlás idején, de a térség nemzeti légitársaságainak helyzete sokkal nehezebb. Az EU szuverén adósságválsága közepette ugyanis az utazók – még az üzletemberek is – azzal igyekeznek takarékoskodni, hogy az unión belüli repülésekre a fapadosokat használják a nemzeti légitársaságok helyett. Ennek következményei az iparági eredményekben mutatkoznak. A Ryanair, a forgalom alapján legnagyobb európai olcsó jegyes légitársaság éppen február elején emelte 2011–2012-re szóló eredmény-elorejelzését 440 millió euróról 480 millió euróra, miközben a Lufthansa – a bevételek alapján a legnagyobb európai nemzeti légitársaság – már szeptemberben profitfigyelmeztetést adott ki, az Air Franc–KLM, a második legnagyobb európai nemzeti légitársaság-csoport pedig novemberben azt jelezte, hogy 2011-re muködési szintu veszteséget vár – áll a Financial Times elemzésében. Ráadásul az olcsó jegyes

légitársaságok jó helyzetben vannak ahhoz, hogy kihasználják egyes állami támogatású európai légitársaságok összeomlását. A Financial Times ezzel kapcsolatban felidézi, hogy a Ryanair „alig néhány órával” a Malév leállása után bejelentette budapesti bázisának létrehozását. Az ír légitársaság azért tudott „lecsapni”, mert a téli idoszakra leállította 80 Boeing 737-es repülogépét. Joe Gill, a legnagyobb ír értékforgalmazó és tanácsadó cég, a Bloxham szakelemzoje a Financial Timesnak azt mondta, hogy a nyolcvan leállított repülogép biztosítja a Ryanairnek azt a „gyors reagálású alakulatot”, amellyel a cég a magyarországihoz hasonló, megnyíló piaci lehetoségeket ki tudja aknázni. A lap szerint az iparági elemzok további légitársaságok csodjét jósolják Európában, mivel „egyszeruen túl sok a légitársaság”. A legtöbb elemzoi elorejelzés szerint Európában végül három nagy nemzeti légitársaság-csoport marad fenn: a Lufthansa, az Air France–KLM, valamint az International Airlines Group (IAG), a British Airways és a spanyol Iberia tulajdonos holdingcége. Geoff van Klaveren, a Deutsche Bank iparági elemzoje további összeomlásokat és társasági egyesüléseket vár, miután becslése szerint Európa negyven legnagyobb légitársasága közül 21-nek egy százaléknál kisebb részesedése volt tavaly az európai piacból a rövid távú utakon kínált férohelyek alapján számolva. Klaveren a Financial Timesnak kiemelte, hogy az öt legnagyobb amerikai lé gi társaság – a Southwest Airlines, a Delta, a United-Continental, az American Airlines és a US Airways – az amerikai piac férohely-kapacitásának 86 százalékát fedte le tavaly. Ezzel szemben az öt legnagyobb európai légitársaság-csoport – a Lufthansa, a Ryanair, az Air France–KLM, az EasyJet és az IAG – az unión belüli kapacitásoknak csak a 45 százalékán osztozott. A Deutsche Bank elemzojének elorejelzése szerint a Lufthansa, az Air France–KLM és az IAG „életben marad”, mert kifizetodo hosszú távú útvonalhálózatokat muködtetnek, azonban az összes európai „másodvonalbeli” hagyományos légitársaság veszélyben van, és „nehéz elképzelni”, hogy ezek hosszabb távon miként maradhatnak életképesek – jelentette Kertész Róbert, az MTI tudósítója Londonból.

Belgrádba repül a dubaji fapados


Két hónapja indult Dubaj fapados légitársasága, a flydubai elso belgrádi járata, és februárban magyarországi reklámoffenzívába kezdett. Évek, sot évtizedek óta megszokott látvány volt Ferihegyen a jellegzetes, szerb rendszámú, fehér mikrobuszok
sora: sok külföldre szakadt szerb állampolgár tolünk indult útnak távolabbi égtájak felé. Most ennek az ellenkezoje is elofordulhat: magyar utasok toborzásába kezdett Dubaj fapados légitársasága, a flydubai. Magyar weblapokon csábítgatják
honfitársainkat a Belgrádon keresztül való utazásra. De mit kell tudni a flydubairól? Az év low-cost légitársaságának megválasztott cég 2011 novemberének végén indította el a belgrádi járatot, kelet- és közép-európai expanziója részeként. Ma már
12 városba repülnek térségünkben, az úti célok többsége a volt szovjet utódállamokban, elsosorban Ukrajnában és Oroszországban található. A légitársaság egyébként 46 városba repül 27 országban, Indiától Szudánig. A járatnyitást kíséro
sajtótájékoztatón elmondták, hogy utasként számítanak a Dubajban élo több mint 5000 fos szerb közösségre. A járat hetente négyszer közlekedik, a jegyeket egy útra kínálják. Érdekes módon a belgrádi indulású jegyek ára magasabbról indul. A
repülojegy áráért csupán egy hét kilogrammos boröndöt adhatunk fel, és egyetlen laptoptáskát vihetünk a fedélzetre, persze némi felárért nagyobbat is. Aki szeretné kinyújtani a lábát út közben, az választhat olyan ülést is, persze felárért


Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.