Közel 40 termék lett "Magyar Kézműves Remek"

Augusztus 11-ig látható a budapesti Magyar Mezőgazdasági Múzeumban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által 2002-ben alapított Magyar Kézműves Remek címet idén elnyert pályázók termékeiből megrendezett rangos kiállítás. A magyar kézművesség értékeinek és mestereinek elismerésére hivatott díjat és pályázatot immáron tizenegyedik alkalommal hirdette meg az MKIK.

Az állam mindent megtesz azért, hogy érdemes legyen vállalkozni, ehhez mind eszközökben, mind forrásokban új lehetőségek nyílnak 2014 és 2020 között - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a "Magyar Kézműves Remek" címek átadásán. Az államtitkár - aki a rendezvény fővédnöke - hangsúlyozta: a vállalkozások fejlesztése területén nagy lehetőség előtt áll az ország, 2014-2020 között a mostani hétéves ciklusnál másfélszer több, közel 1100 milliárd forintot szeretnének a kis- és középvállalkozások erősítésére fordítani.

Hozzátette: szeretnék ezt beágyazni egyfajta iparpolitikába is, ahol a helyi gazdaság szerepe jelentős. Az államtitkár rámutatott: a források mellett legalább annyira fontos az adminisztrációs terhek csökkentése, amiben sikerült is előrehaladást elérni, bár ezt nem mindig érzik az érintettek. A kézműves vállalkozásokat is segítő változások közül az államtitkár a rugalmasabb foglalkoztatást lehetővé tevőket emelte még ki. Beszélt arról is, hogy a 2014-2020-as fejlesztési periódusban a helyi piacok erősítését rendkívül fontosnak tartják a kkv-k fejlesztésében.

Parragh László, az MKIK elnöke elmondta: kezdeményezik, hogy a következő hétéves ciklus európai uniós forrásainak elosztásánál a kézműves hagyományok megőrzése, a kézművesség is legyen a pályázati lehetőségek között.

Az MKIK elnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a kamara tizenegy évvel ezelőtt indította el a Magyar Kézműves Remek pályázatot a hagyományőrző vállalkozói kultúra, a kézműves szakma rangjának emelésére és újabb piaci lehetőségek feltárására. A pályázat ismertsége és rangja azóta folyamatosan emelkedett. Míg 2002-ben csupán 27 pályázó nyújtotta be alkotását, akik közül 14-en nyerték el a Magyar Kézműves Remek címet, 2013-ban már 132 (rekordszámú) pályamű érkezett, s a zsűri 39 címet adományozott.

Az elbírálás során kiemelt követelmény volt a termékek eredetisége, nemzeti kultúrát őrző, egyedi értéket képviselő hagyományhűsége, a kivitelezés minősége és turisztikai hasznosíthatósága.

A Magyar Kézműves Remek elismerések mellett a rendezvényen különdíjat adtak át a 2012. évi pályázat és kiállítás során először megrendezett közönségszavazás nyertesének is. A most díjat nyert pályázók termékeiből rendezett kiállítást július 12. és augusztus 11. között lehet megnézni a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.