Magyar rendőrök a horvát tengerparton

Péntektől augusztus végéig ismét dolgoznak magyar rendőrök Horvátországban, az Adriai-tenger partján - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodája hétfőn az MTI érdeklődésére.

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is Zára (Zadar) térségében járőröznek a magyarok, a horvát rendőrökkel közösen teljesítenek szolgálatot. Július 1. és augusztus 31. között kéthetes váltásokban összesen nyolcan segítik majd a horvát hatóságok munkáját és a magyarok ügyintézését.

A hatodik éve folyó együttműködés keretében ezúttal is feladatuk lesz, hogy segítséget nyújtsanak a Horvátországba látogató magyar állampolgároknak, és közreműködésük az intézkedéseket is megkönnyíti. Az Adriánál nyaraló magyaroknak a 0620/445-4624-es magyar mobiltelefonszámon a Horvátországban szolgálatot teljesítő rendőrök közvetlenül is tanácsot vagy segítséget tudnak adni.

Az idén is pályázaton választották ki a jelentkezőket, akik az ország különböző rendőri szerveitől utaznak Horvátországba. A tengerparton szolgálatot teljesítő rendőrök angolul, néhányan horvátul is beszélnek.

Péntektől nemcsak magyar rendőrök dolgoznak újból a horvát tengerparton; az idén is lesz ideiglenes konzuli szolgálat Splitben. A Külügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint az ugyancsak augusztus végéig elérhető diplomata konzuli kerülete Zára (Zadar), Sibenik-Knin, Split-Dalmát, valamint Dubrovnik-Neretva megyére terjed ki.

Az indokolt esetben konzuli segítségre szoruló magyar állampolgárok Splitben a kihelyezett konzult a +385-99-558-5555-ös mobiltelefonszámon vagy a +385-21-385-902-es faxszámon, valamint a consul.spl.@mfa.gov.hu e-mail címen érhetik el.

A Horvátország más területein úti okmányaik elvesztése, baleset, konzuli érdekvédelem miatt segítségre szorulók továbbra is a zágrábi magyar nagykövetség konzuli szolgálatát kereshetik meg. A konzuli hivatalt szeptember 30-ig munkanapokon 9 és 12 óra között érhetik el a magyar állampolgárok, sürgős esetben pedig az éjjel-nappal hívható +385-1-489-0906-os ügyeleti telefonszámon kérhetnek segítséget.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.