Így volt ez tavaly novemberben, amikor felposztolták, hogy némi trükk segítségével (fiókot kellett létrehozni egy japán foglalási oldalon, és úgy megvenni a jegyet) már-már szimbolikus áron, mindössze hetvenezer forintért lehet hozzájutni egy Budapest–Tokió retúrjegyhez a Turkish Airlinesnál.

Hegyekben álltak a lehullott virágszirmok

A fantasztikusan olcsó utazás lehetősége mindössze néhány óráig élt, így a ködös novemberben próbáltam megtippelni, mikor lesz a cseresznyevirágzás a japán fővárosban, és persacc alapján április első felében meg is érkeztem a festői Tokióba. Hamar kiderült, hogy a globális felmelegedés miatt lekéstem a virágzást, cserébe viszont a lehullott szirmokon lehetett sétálni a parkokban…

Földrengés földrengés után

A természet azonban gondoskodott arról, hogy ne maradjak emlékezetes jelenség nélkül: egyhetes ottlétem alatt legalább háromszáz komolyabb rengést regisztráltak. Az ország déli részén többen meg is haltak, míg Tokióban csak több méterre kilengő felhőkarcolók alatt lehetett sétálgatni – finoman szólva érdekes élmény volt. A helyiek nem csináltak problémát a csip-csup rengésekből, egyszerűen hozzászoktak, ez a hétköznapjaik részévé vált.

Katasztrófa ide vagy oda – a hajlongás nem maradhat el

Évekkel ezelőtt, még a fukushimai tragédia kapcsán jártam itt, amikor egy jókora rengés rázta meg azt az irodaházat, ahol tartózkodtam. Elképesztő volt látni az emberek fegyelmét: akadt olyan dolgozó, aki épp csak felnézett a monitorból, és ahogy megállt előtte az asztal, azonnal folytatta a munkáját, mintha mi sem történt volna. Mások jól begyakorolt mozdulattal (itt már az óvodában elkezdik a gyerekek felkészítését a természeti csapásokra) kivették az asztallap alá ragasztott zseblámpát, feltették a fejükre a védősisakot, és elindultak a lépcső felé, hogy lemenjenek az utcára. Ekkor láttam egy mármár tragikomikus jelenetet is: az ajtónál feltorlódott a tömeg, mert a kijárathoz érve mindenki hajlongani kezdett, udvariasan próbálva előretessékelni a másikat.

A másik ember iránti tisztelet különben is kulcsfontosságú ebben az országban. Ez nem olyan kirakatudvariasság, mint az amerikaiak kötelező műmosolya – sokan például azért viselnek maszkot a metrón, mert meg vannak fázva, és nem akarják a betegségüket átadni utastársaiknak.

Gombrengeteg, automatizált világ

A tizenhárommilliós nagyváros szállodái nagyon drágák, a szobák jellemzően kicsik, és a mosdóban a vécéken annyi gomb van, mint amennyi a paksi atomerőmű vezérlőjében lehetett a hetvenes években. Az ülőke automatikusan felfűti magát, halk zene szól, és az Európából érkezett idegen rémülten nézegeti a gomberdőt, mert gőze sincs, melyikhez kell nyúlnia. Ugyanakkor mindenhol minden roppant praktikusan van kitalálva, és teljesen zökkenőmentesen működik. A tömegközlekedéstől a robotpincérig minden flottul üzemel, így az ember hamar ráérez, mennyire jól lehet egy precízen működő világban élni.

Gyerekek pórázon, kutyák babakocsiban

És egy nagyon furcsa helyen egyben: az áruházakban például külön részleget szentelnek az ebeknek szánt babakocsiknak! Van klasszikus modell, piaci bevásárlós, hipszter hátizsákos és megannyi más – úgy tűnik, errefelé a kutyának sincs kedve gyalogolni. A meglepetést csak fokozza, amikor az egyik parkban láttam olyat, hogy a kedves szülő az örökmozgó gyerekét pórázon vezette, miközben kocsiban tolta a kényelmes ebet.

És akkor még nem beszéltünk a sokszintes mangaboltokról, a különféle rajzfilmfigurákat áruló üzletekről, ahol meglett korú, öltönyös férfiak válogatnak órákon át, vagy a gimis lányok használt alsóneműjét áruló automatákról.

Szerencsejáték-függők Mekkája, gyermekded lelkek paradicsoma

És persze szerencsejáték minden mennyiségben: a függőknek szinte mindenütt maximum két sarkot kell gyalogolniuk, hogy találjanak egy több ezer négyzetméteres játéktermet, ahol sikítva örülnek, ha nyernek egy zacskónyi műanyag golyót. És most hadd ne meséljek a szerepjátékosoknak kitalált kávézókról – amikor az egyikbe becsábított egy macskának öltözött diáklány, és az asztalnál arra kért, hogy rendeléskor nyávogjak, pánikszerűen kimenekültem a vendéglátóegységből.

Világhíres tonhalárverés

Aki ellátogat a távol-keleti nagyvárosba, semmiképpen se hagyja ki a Tsukiji halpiacot. A korán kelők beállhatnak hajnali négykor a sorba, hogy bekerüljenek azon hatvan szerencsés turista közé, aki néma csendben végignézheti a világhírű tonhalárverést.

A piacon egyébként minden megtalálható, ami a vízben él: vehetünk reggeli osztrigát, vagy beülhetünk a zseniális szushizók valamelyikébe, hogy háromezer forintért rendeljünk egy olyan tálat, amely teljesen átírja a fejünkben a nyers halról és főtt rizsről élő képet.

Elhagytad a telefonod? Sebaj, meglesz!

Tokió egyébként az Economist tavalyi felmérése szerint a világ legbiztonságosabb városa. Ha például a metrón felejtjük a telefonunkat, jó eséllyel megtaláljuk a társaság ügyfélszolgálatán. Apropó, metró: minden megállóban ingyenes Wifi várja a külföldieket, hogy okostelefonjukon meg tudják nézni, épp merre vannak, és melyik vonalra kell átszállniuk az amúgy meglehetősen bonyolult hálózaton.

Panda cukiságok

Ha már turistáskodtam, ellátogattam a város legrégebbi és leghíresebb állatkertjébe, az Uenóba is, amely sokáig a császár tulajdonában volt, de az 1924-ben lezajlott esküvője alkalmából a városnak ajándékozta. A tizenhárom hektáros kert legfőbb látványossága a két panda – boldogságtól sikoltozó gyerekek nézik a cuki állatokat, ahogy az összesen három általuk végzett tevékenység valamelyikét végzik: alszanak, bambuszt esznek vagy ürítenek. Komplett óvodáscsoportokat hoznak ide – hogy ugyanannyi gyereket vigyenek vissza, mint amennyit kihoztak, minden egyes csoportot más színű fejfedővel különböztetnek meg, és nem ritka az sem, hogy a gyerekeket összekötözik egymással…

Drága, de élhető, és nagy élmény

Sok mindent lehetne tanulni a japán emberektől. A világ legdrágább bevásárlóutcájában, a Ginzán láttam, hogy nyitáskor felsorakoznak az eladók, és tapssal, valamint sűrű hajlongással köszöntik az első vásárlókat. Megbecsülik azokat, akikből élnek, van is miért: ebben az utcában akár 50 millió forint is lehet a négyzetméterár.

Nem akarom megkerülni a legfontosabb kérdést sem: Tokió valóban drága. Különösen akkor, ha jó szállodában szeretnénk lakni, és úgy tervezzük, hogy étteremben költjük el az ebédet, vacsorát. Némi szervezéssel és utánajárással viszont csökkenthetőek a költségek. Például ha odafigyelünk, turistaként sem tűnik megfizethetetlennek ez a megapolis. Cserébe viszont egyedi és értékes kulináris és kulturális tapasztalatokat szerezhetünk, amelyekről majd hetekig lehet mesélni az irigykedő barátoknak, ismerősöknek.