Már a vendéglátósok is látják a dohányzásellenes törvény előnyeit

Bár a vendéglátó-ipari szakmából korábban többen is ellenezték a dohányzás szigorítását, mostanra ők is belátták, számukra is előnyökkel jár ez a törvény - mondta Heintz Tamás fideszes képviselő hétfőn az MTI-nek.

  A parlament április végén fogadta el a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, amelynek értelmében jövő év januárjától lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás; munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a bejárat előtt lehet rágyújtani.
    A javaslat egyik benyújtója, Heintz Tamás, aki a "törvény arcának" nevezte magát, azt mondta, a vendéglátóipar felől érkező ellenző hangokat sikerült elcsendesíteniük. Mint kifejtette: többször találkozott vendéglátósokkal, elment a rendezvényeikre, és végül kiderült, ők is úgy vélik, "ez a törvény nekik is nagyon jó". Belátták, ha egységessé válik a szabályozás, annak betartásával "tisztább lesz az éttermük, az étel valóban illatozni fog az asztalon".
    Heintz Tamás szerint, ha ezt a törvényt mindenki komolyan veszi, az nagy előrelépést jelent majd az egészségügy területén is. Erőszakkal ugyan senkit nem lehet rávenni, hogy leszokjon a dohányzásról, de a törvényi tiltásból fakadóan kevesebben és kevesebb alkalommal tudnak majd rágyújtani, s ez a cigarettafogyasztás radikális csökkenését eredményezheti. Ennek kapcsán utalt arra, hogy New Yorkban a szigorítás hatására egy év alatt 1300-1400-zal csökkent az akut infarktusok száma. Ez Magyarországon, csak az akut ellátások területén, forintmilliárdos megtakarítást jelentene, de ezen felül kevesebben szorulnának utókezelésre, egész életen át tartó gyógyszerszedésre, amelyek szintén jelentős költséget rónak az egészségügyi kasszára.
    A képviselő ismertetése szerint Magyarországon egy óra alatt hárman, két óra alatt hatan, három óra alatt kilencen halnak meg dohányzás miatt. Évente mintegy 70 ezerrel csökken a magyar lakosság száma, amelynek feléért a dohányzás a felelős. 25-55 év között a mai magyar lakosság több mint a fele dohányzik, 50-55 éves kor fölött már csak a lakosság 20 százaléka. A harminc százalékos különbség viszont nem abból adódik, hogy leszoktak volna, hanem meghaltak - fűzte hozzá.
    Amikor ilyen mértékben fogy az ország, kiemelten fontos a megelőzés - mondta Heintz Tamás, hozzátéve: ezt a célt szolgálja a nemdohányzók védelméről szóló törvény.
    Ennek kapcsán úttörő szerepet vállalt Budapest, azon belül egy belvárosi szórakozóhely, a Gödör Klub, amely szeptember 18-tól füstmentességet hirdetett. Filep Ákos, a klub vezetője vasárnap jelentette be, október elsejéig még udvariasan megkérik vendégeiket, hogy a zárt termekben ne dohányozzanak. Ezután a Gödör belső termeiben nem, csak az arra kijelölt helyen lehet majd dohányozni - tette hozzá.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.