Megnyílt az India-ház a fővárosi állatkertben

Veszélyeztetett indiai oroszlánokat, a szubkontinensen őshonos csíkos hiénákat, valamint szilvafejű papagájokat is megtekinthetnek a látogatók a szerdán megnyílt India-házban a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Az egykor a vadmacskák otthonául szolgáló, 1912-ben épült ház felújítása tavaly kezdődött meg a Fővárosi Állat- és Növénykert beruházásaként, amelynek keretében nemcsak az állattartó helyeket korszerűsítették, hanem egy olyan kiállítást is létrehoztak, amely az indiai, ázsiai oroszlánok több évezredes kulturális hatásait, valamint több más érdekes információt is bemutat a látogatóknak a szubkontinens évezredes civilizációjából.

Az épületet Gauri Shankar Gupta, az Indiai Köztársaság budapesti nagykövete, Hóvári János, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, Csomós Miklós főpolgármester-helyettes, Srila Sivarama Svami Maharaja, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének vezető lelkésze, valamint Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója nyitotta meg.

Persányi Miklós elmondta: az állatkertben összesen mintegy 150 olyan állatfaj él, amely az Indiai Köztársaság területén vadon is előfordul. A főigazgató megemlítette, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykertben, amely Magyarország egyik legfontosabb turisztikai attrakciójának számít, az elmúlt évek fejlesztései nyomán számos Indiában őshonos állat kapott otthont, az indiai vadkutyákat, antilopokat, zebukat, ludakat, vörös pandákat az úgynevezett India zónában láthatja a közönség.

A főigazgató kiemelte: az állatkert nemcsak biológiai ismeretterjesztést folytat, hanem megmutatja azon vidékek kulturális értékeit is, ahonnan az állatok, növények származnak. Persányi Miklós rámutatott, a ház legfontosabb lakóinak az indiai oroszlánok számítanak, amelyek az ázsiai oroszlánok "utolsó megmaradt hírmondói". Jelenleg csak az északnyugat-indiai Gudzsarát államban él néhány száz példány belőlük. A faj továbbélését az állatkertek is próbálják biztosítani, reményeik szerint a fővárosi állatokat sikerül tovább szaporítani. Persányi Miklós megemlékezett az állatkert régi időkbe visszanyúló "indiai hagyományairól" is, valamint kitért arra, hogy szerdán India-napot tartanak, este fél kilenctől koncertek lesznek és három táncelőadást is láthatnak az érdeklődők.

Srila Sivarana Svami lelkész a ház bejáratát díszítő szoborról elmondta: az oroszlánon ülő, sokkarú istenalak Durga Devit, a pusztítás, a fenntartás és a teremtés istenét ábrázolja. "Durga Devi segít változtatni életképünkön, hogy megtanuljunk békésebb, szeretetteljesebb, istenibb életet élni" - vélekedett.

Gauri Shankar Gupta nagykövet köszöntőjében megemlékezett India és Magyarország történelmi kapcsolatairól, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly novemberben megnyílt az Indiai Kulturális Központ az indiai nagykövetség mellett, az idén az India-ház révén pedig újabb fontos épületet avathatnak. "Ez a két fontos esemény szimbolizálja a két ország kiváló kapcsolatait" - fogalmazott a nagykövet.

Hóvári János helyettes államtitkár hangsúlyozta: a beruházás erősíteni fogja a két ország közti párbeszédet. "A misztikus és megismerhetetlen India földje immár két évszázada honfitársaink sorát vonzotta a páratlan szépségű országba" - fogalmazott a politikus, megemlékezve többek közt Kőrösi Csoma Sándorról, Stein Aurélról, Baktay Ervinről. Mint fogalmazott, az India-ház révén Magyarországon is könnyebben hozzáférhetővé válnak "a titokzatos India kincsei".

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes kiemelte: a budapesti, a szecesszió stílusjegyeit magán viselő intézmény egyike a világ legszebb állatkertjeinek. "Úgy vélem, napjainkban újra reneszánsza van keletnek" - fogalmazott, példaként megemlítve a népszerű keleti gyógymódokat, bölcseleti munkákat, valamint a magyarok újra és újra meginduló őshazakutatását. A főpolgármester-helyettes arról is beszélt, hogy az indai kultúra számos szimbólumot örökített Európára. Mint fogalmazott, az indiai oroszlán nemcsak a szubkontinens egyik jelképe, de szinte minden európai uralkodóház címerállata is, még II. András magyar király címerében is fellelhető ábrázolása.

Az indiai oroszlány élőhelyét, a Gudzsarát államban lévő Gir-erdőt 1965-ban nyilvánította védettnek az indiai kormányzat. Az elmúlt években gyarapodó populáció mintegy négyszáz állatból áll. Előkészítés alatt áll egy visszatelepítési program is, amelynek keretében Madhja Prades államban, a Kuno Vadvédelmi Területen létrehoznának egy másik vadon élő állományt.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.