A többnyire nemzetiségi alapon szervezett vacsorák közül a legjobban a kínai, indiai, feröer-szigeteki, magyar, olasz, belga, grúz, örmény, görög és andalúz konyhák tetszettek a vendégeknek, legkevésbé pedig az argentin, ruszin, bolgár, skót, etióp, perzsa, bajor és vietnámi ízek jöttek be – írja társlapunk a Vendég&Hotel online.

A magyar embereknél fontos szerepet játszik a „saját”, megszokott ízvilág, azaz a magyaros ízek szeretete. Ily módon mindenki imádta a Márton-napi libalakomát Szécsényben, a balatonfőkajári halvacsorát, a falusi disznóvágásokat, és még azt az átértelmezett magyar lakomát is, amelyet a Maligán étteremben fogyasztottak el. Ugyanakkor a magyarok szeretik az egzotikumokat is. Sokuknak világélményt jelentett például a 2005. évi feröer-szigeteki viking vacsora, mert itthon soha, semmilyen körülmények közt nem ehettek még nyers feröeri birkát, lapos horgászhalat, lókagylót, tartósítószer nélküli halkolbászt, vagy akár birkamell-szalámit. Népszerű volt a két grúz vacsora is, talán a fűszerezés és az alapanyagok miatt. (A grúz konyhában használatos dió, gránátalma, csombor, „ádzsika”, fokhagyma, juhsajtos ”hacsapuri” és cékla bizonyára elég közel áll a magyar emberek ízléséhez, bár ez inkább csak feltételezés). Mindenképp meg kell említenünk egy közép afrikai/kongói vacsorát is, ahol inkább az ismeretlen megismerése, mint a „jó ízű falatozás” vezérelte a vendégeket – az étlapon ugyanis volt mocsári krokodil, manióka, fufu, meg gombo, de majomhús is, (mert itt ez a nemzeti eledel), de ezt utólag levették az étlapról, mert romlottnak bizonyult a hús… Talán ez volt a legbizarrabb étel, amit „bevállaltak”, de végül el kellett tekinteni az elfogyasztásától.