A tipikus gasztrofesztivál-látogató?

A CME Hungary Zrt. elkészítette az ország első gasztrofesztivál-kutatását, amelyből kiderül, hogy ki a tipikus fesztivállátogató.

Négy fesztiválon, 4000 ember megkérdezésével készült el Magyarország első gasztrofesztivál-elemzése. A felmérést készítő CME Hungary Zrt. célja az volt: kiderüljön, kik az igazi fesztiválozók, honnan tájékozódnak és mennyit költenek. A fesztiválszervezők még mindig a hagyományos médiaeszközökben hisznek, de a közönség már az online térben tájékozódik elsősorban. Jövőre is elkészítik a gasztrokutatást 20.000 ember megkérdezésével.

Kik látogatják a gasztrofesztiválokat?

Íme a három dobogós: bor, hungarikumok, valamint holtversenyben a pálinka és az édességek, ezek a legnépszerűbb fesztiválok ma Magyarországon. A kutatás kiderítette továbbá, hogy átlag évi 1-4 gasztrofesztivált látogatunk. A gasztrofesztiválok tipikus vendége olyan 39 éves párkapcsolatban élő, budapesti nő, aki a párjával együtt látogat ki a gasztro-eseményekre és átlagosan 6200 Ft-ot költ a belépő árán felül.

A megkérdezettek jelentős része főleg online forrásból (24%) és ismerősöktől (26%) tájékozódik, valamint azzal a feltételezéssel ellentétben, hogy jóval a fesztivál kezdete előtt határoz a részvétellel kapcsolatban, csupán néhány nappal a fesztivált megelőzően dönt és hajlandó akár utazni is a kulináris élvezetekért. A látogatók kora egyébként hangsúlyosan közrejátszik abban, hogy mennyit utaznak egy gasztro eseményért.

A kutatásban nemcsak a szokásos demográfiai jellemzőket vizsgálták, hanem például a gasztro-fesztiválozás tekintetében a kor, lakhely és a költés közötti összefüggéseket is. Így például kiderült, hogy csak kevés százalékban határozza meg a látogatók lakhelye azt, hogy mennyit utaznak egy fesztiválért.

A fesztiválokon megkérdezettek az ismerősök (27%), plakát, illetve járműreklámok (18%) után leginkább online hírportálok formájában értesültek a rendezvényekről, a hagyományos TV, rádió csak 5-6. helyen áll a versenyben. Ennek oka a szervezők által használt médiamixben keresendő.

Honnan tájékozódnak a látogatók?

„A szervezők még mindig erősen támaszkodnak hagyományos médiaeszközökre, pedig a közönség már régen az online csatornákat részesíti előnyben. Sok fesztiválnak még rendes weboldala sincs, és a közösségi médiát is csak promócióra használják. Magyarországon több mint 200 gasztrofesztivál van, de ezekből csak alig 20-nak van értékelhető honlapja” – mondta el Poór Csaba, a kutatást végző CME Hungary Zrt. vezérigazgatója.

A kutatás rámutatott: ha hétvégi programhoz, kikapcsolódáshoz keresünk információkat, akkor a barátok, ismerősök után első helyen áll az online média és dobogós lett még a közösségi média is. A hagyományos eszközök, mint a TV, rádió és a nyomtatott lapok lemaradtak a dobogóról

A válaszadók több mint fele szívesen felkeresi a rendezvényt megelőzően a fesztivál Facebook, illetve weboldalát, és közel 80% tartja fontosnak ezeknek a platformoknak a meglétét, így a szervezőknek érdemes kiemelt figyelmet fordítania ezekre a csatornákra.

A 4000 fős reprezentatív felmérést a CME Hungary Zrt. végezte el, amely immáron második éve foglalkozik egyik főprofiljaként gasztro-kommunikációval. A kutatás eredményét blogján, a Guston tette elérhetővé, a jövő év folyamán pedig egy részletesebb tanulmánnyal és konferenciával, valamint gasztrokutatása 20.000 főre való kibővítésével jelentkezik.

Forrás: CME Gusto


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.