A termékeny Aragua völgyet a Karib-tengertől elválasztó hegységben, valahol 1800 méter magasan, ahol az utazó már semmit sem remél, csak a hatalmas hegyek között meghúzódó mély völgyek csendjét, büszkén és máig kissé idegenül áll egy városka - Colonia Tovar.

Az éles tűkanyarok, a meredek sziklafalak után egyszer csak kinyílik a táj és az emberben felmerül a kétség - itt valamit elnéztünk.

Napok óta Venezuelában bolyongunk - most pedig itt vannak a bajor Alpok? Colonia Tovar középkori házai, gót betűkkel írt, fából faragott cégérei, takaros üzletei a legkevesebb, hogy meglepetést okoznak itt, Venezuela hegyeiben. Különösen, hogy a zöldséges stand mögött egy szőke eladó kínálja a sorba rakott gyümölcsöket - nem mindennapi jelenség a többségében nem éppen szőkék lakta Venezuelában.

Colonia Tovar egy szelet németföld - ahol a kenyeret brotnak írják, a sört helyben főzik, a kávézóban a hölgy sváb népviseletben hozza a németesen laza kávét. Az ablakokban pedig ott virít, na nem a muskátli, de egy hozzá megszólalásig hasonló piros virág.

A történet kezdete pedig a XIX. század elejére nyúlik vissza, amikor José Antonio Páez, egy kiszolgált tábornok, aki éppen a venéz elnöki székben ült ebben a függetlenségi, majd belső háborútól megtépázott országban és amikor körülnézett, csak pusztulást és elnéptelenedett vidékeket látott.

Gyorsan lépni kell - egy néptelen országban nem érdemes elnökölni, hát elfogadott egy új bevándorlási törvényt és követeivel körülnézetett Európában: kik lennének azok, akik országa legtermékenyebb vidékein otthonra lelhetnének. A terv azonban terv maradt: Európában senki sem csomagolt, hogy az akkor még valóságában és hírnevében eyaránt vad Venezuelában letelepedjen. Egészen addig nem is történt semmi, amíg az olasz eredetű Agustín Codazzi - szintén kiszolgált katona és ma már Venezuela hőse, akinek földi maradványai Simon Bolivar mellett pihennek a caracasi Nemzeti Pantheonban - kartográfiai tanulmányokat nem kezdett e hegyvidéken. Feltérképezte a tájat, leírta az éghajlati sajátosságokat és ezzel a tudással, valamint azzal a meggyőződéssel, hogy rátalált az európai telepeseknek való legmegfelelőbb klímára, Európába indult.

Ott aztán találkozott Alejandro Benitz német úriemberrel, akinek elnyerte a rokonszenvét és utóbbi fogta a térképrajzokat, Párizsban kinyomtatta és elkezdte terjeszteni a német falvakban. Földműveseket és iparos embereket keresett.

Nyolcvan család szedte a sátorfáját német földön és Codazzi kiséretében 1843. március 4-én La Guaira partjainál venéz földre léptek. Codazzi éveken át együtt élt és dolgozott a telepesekkel, a helyet pedig, ahol mindez történt, Matín Tovarról nevezte el. utóbbi a venezuelai függetlenségi harc kiemelkedő személyiségeként éppen megérdemelte, hogy elnevezzenek róla - mondjuk egy megyét. A telepesek tehát megérkeztek, letepedtek és létrehozták a maguk német Venezueláját.

A hely sok szempontból mégsem volt éppen kedvező: bár Caracastól csak 60 kilométerre fekszik, az odavezető meredek hegyi út még megpróbáltatást jelent még a mai korszerű autóknak is. Akkoriban azonban szinte elzárta a települést a külvilágtól és ezzel pont is került a további bevándorlásra. Aki jött, az már maradt, de az iskolák és a templom hiánya miatt sokan játszottak a hazatérés gondolatával. Haza mégis kevesen mentek, a település ma 15 ezer lakójával népes közösségnek számít Venezuelában.

S kik lakják ma Colonia Tovart? Venezuelaiak, hiába minden német külsőség, a jól nyomon követhető kulturális és szokásbeli, de gyakran még táplálkozásbeli sajátosságok, Colonia Tovar lakói venezuelainak vallják magukat.

A térség pedig első számú turisztikai célpont lett - lakóinak jövedelme így 70 százalékban ma már a turizmusból származik. 

A cikket teljes terjedelmében a latimoport.hu-n olvashatják.