Ötvenöt százalékkal nőhet a világ vízigénye 2050-ig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai alapján - mondta Helen Mountford, az OECD Környezetvédelmi Igazgatóságának igazgatóhelyettese csütörtökön, a Budapesti Víz Világtalálkozó harmadik napján tartott előadásában.

Az OECD adatai szerint a következő évtizedekben nemcsak a víz iránti kereslet nő, hanem a fellelhető források is csökkennek. Olyan gyorsan bővülnek majd a városok, hogy nehéz lesz megoldani a lakóövezetek vízellátását, a vízminőség romlani fog, a felszín alatti vizek mennyisége csökken, és egyre nagyobb gond lesz a szennyezettség is.

A fenti problémákat tovább súlyosbítja a globális felmelegedés. 2050-re a világ lakosságának 40 százaléka vízhiánytól súlyosan sújtott régióban él majd. Helen Mountford az MTI-nek elmondta, hogy a leginkább érintett területek azok lesznek, ahol már most is gondokkal küzdenek, főleg Afrikában és Közép-Ázsiában.

A vízhiány mellett a víztöbblet is veszélyeket hordoz. A tengerszint emelkedésétől függetlenül a mostani 6 milliárd dollárról 2050-re 1000 milliárd dollárra növekedhet az áradások okozta károk összege.

Kezünkben a jövőnk

Helen Mountford szerint az egyes országoknak fel kell mérniük, hogy a vízhiány, a vízminőség, a túlzott vízmennyiség és a vízrendszerek fenntarthatóságának veszélyeztetése közül melyik mekkora veszélyt jelent, és mivel kell a leghamarabb foglalkozni. Az OECD 34 tagországából 19-ben már elfogadtak valamilyen nemzeti vízstratégiát, és ez jó kiindulópont.

Az igazgatóhelyettes szerint a különböző országok több fontos lépést is tehetnek. El kell érni, hogy a szennyezés többe kerüljön, mint a környezetkímélő technológiák alkalmazása, ennek módja például a környezetszennyezésért járó büntetések megemelése. Szükséges az is, hogy megfelelő árat kérjenek el a víz használatáért. Az OECD adatai szerint azokban a háztartásokban, ahol fizetni kell a vízért, átlagosan 20 százalékkal csökkent a vízfogyasztás.

Fontos feladat továbbá a beruházás a zöld infrastruktúrába, a káros - például a mezőgazdasági túltermelést ösztönző - támogatások megszüntetése, a szabályozások szigorítása és az innováció támogatása a zöld iparágban.

Mountford kiemelte, hogy a következő két évtizedben fontos lesz a vízfelhasználási infrastruktúra fejlesztése és karbantartása is. Az OECD-országokban ennek költsége a GDP 0,35-1,2 százalékát igényli majd, de a fejlődő országokban is legalább 54 milliárd dollárt kell elkölteni csak a karbantartásra, és további 17 milliárd dollárt, ha ezek az országok teljesíteni akarják az ENSZ millenniumi fejlesztési céljait.

Előadása után Helen Mountford az MTI-nek több példát is említett OECD-tagállamok érdekes kezdeményezéseire. Franciaországban a károsanyag-kibocsátást kezdték el adókkal büntetni, Új-Zélandon a mezőgazdasági termelésben használt műtrágyázás rendszerét szabályozzák, míg Dániában a lakossági vízfogyasztás árának növelésével mára olyan hatékonyságot kényszerítettek ki, hogy a dán háztartások vízfogyasztása jóval alatta van az OECD-átlagnak.