Olimpiai szám felpüffedt dögök közt?

A Guanabara öböl Rio egyik büszkesége: itt rendezik majd az olimpia alatt a regattákat, máskor a vitorlásversenyek suhannak a kedvező parti szélben, ezen a héten pedig a Copa de Brazil versenyzői adtak tanúbizonyságot rendkívüli tudásukról - írja a Latiomport.hu.

S ez szó szerint így van, hiszen itt nem elég irányítani egy hajót, nem elég érezni a széljárás változását, tudni kell kormányozni is, de nagyon. Nem mindennapi úszó objektumot kell ugyanis kerülgetni az öböl vizében: úsznak itt használt tévék, kidobott éjjeliszekrények, hányódó matracok és vizihulla módjára felpüffedt állatok. S még valami: ha valaki borulna, alaposan csukja be a száját, nehogy nyeljen ebből a mérgező folyadékból… Az öböl vize mára maga a szennyezés fogalmának megtestesülése, amely messziről tükrözi az ég csodálatos kékjét, de közelről már minden harmadik hullám barna és valamit hord a hátán a fentiekből. 

A probléma nem lehet újkeletű, hiszen Brazília olimpiai pályázatának egyik pontja éppen erről szólt: megtisztítjuk a Guanabara-öböl vizét. A tengerparti területek tisztán tartása nem kis feladat, hiszen sok helyen a magasabban fekvő favellákból egyenesen ide érkezik a szennyvíz és a szemét. Az egyik feladat az, hogy a favellák szemetét begyűjteni és megoldást találni a hegyoldalon lecsorgó szennyvízre: azt ígérték, hogy 2014-re az említett övezetek 80 százalékánál már megoldódik a kérdés. Most a 30 százalékát említik megoldottnak, - s megfigyelők szerint ez is igen optimista megállapítás. 

Az öblöt 15 városnyi lakóövezet határolja mintegy 8 millió lakóval, akik naponta 18 ezer liter szennyvizet termelnek - ezek 55 kisebb folyó vagy vízér útján érkeznek az öbölbe. A Guanabara-öböl vizében való fürdéstől már évekkel ezelőtt eltanácsoltak mindenkit. A vizek halottak, élőlények nem laknak bennük, csupán a szemét úszik kitartó rendszerességgel onnan fentről ide az öbölbe. S hogy mi változik 2016-ig? 

Számos program, kezdeményezés indult már az öböl vizének megtisztítására, illetve arra, hogy átalakítsák az ottlakók hozzállását. Amíg azonban nincs rendszeres szemételszállítás, nincsen csatorna, kevés javulás várható s bár hatalmas pénzek úsznak el víztisztítás címén, a változás várat magára.

Forrás: latimoport.hu


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.