Remenyik-emlékház a Tisza-tó "kapujában"

Immár a harmadik Remenyik Zsigmond Falunapot rendezték szombaton a Tisza-tó "kapujaként" emlegetett Dormándon. Az egész napos családi eseményen csaknem ezer vendég vett részt, melynek keretében avatták fel néhai regény- és drámaíró Remenyik Zsigmond Emlékházát.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az ünnepségen Rajna Kálmán polgármester azt emelte ki, hogy a Darányi Ignác Tervhez kapcsolódva, a Leader-program keretében hat és fél millió forintos költséggel újították fel Remenyik Zsigmond egykori szülőházát, amely emlékmúzeum lett. A fejlesztési projekt megvalósítására 5,1 millió forint pályázati támogatást nyertek el és ezt az önkormányzat a költségvetéséből 1,4 millió forinttal egészítette ki.

Az egykori kúria homlokzati részén kicserélték az ajtót és az ablakokat, a belső helyiségekben pedig szigetelték a falakat, új világítási- és fűtési rendszert szereltek be. Ezt követően az épület első három szobájában rendezték be az emléktárlatot, amelyhez az önkormányzat jelentős segítséget kapott a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumtól. Rajna Kálmán külön is méltatta Benkő Andrea muzeológus munkáját, aki szívügyének tekinti a Remenyik hagyaték kezelését.

A polgármester hangsúlyozta, hogy az elmúlt három évben jelentős erőfeszítéseket tettek Dormándon Remenyik Zsigmond emlékének megőrzésére. Először a 2011-es falunapon avatták fel a község központjában, az 1900-ban született Remenyikről elnevezett emlékparkot, ahol hófehér süttői mészkőből készült keretbe helyezte Pintér Attila budapesti szobrászművész az író bronzból készült portréját. A tavalyi falunapon pedig a 62 éves korában elhunyt művész halálának fél évszázados évfordulóját ünnepelték. Ezen az író egyetlen ma Németországban élő rokonát, az unkahúgát is köszöntötték, aki férjével érkezett az eseményre. 

Rajna Kálmán kiemelte, hogy Dormándon ma is szívesen ápolják Remenyik Zsigmondnak és szüleinek az emlékét. A fiatalember itt töltötte a gyermekkorát, majd Egerben érettségizett, később pedig bejárta a világot és hosszabb ideig Dél-Amerikában élt. Többféle mesterséget is folytatott - a szakácstól a kifutó fiúig kereste a szerencséjét. A tapasztalatait azután regényeiben, drámaiban, színműveiben örökítette meg.
Az ünnepi beszédet követően a vendégek megtekintették az emlékházat. Láthatták a tárlókban kiállított Remenyik Zsigmondról és családjáról készült fotókat, a művész személyes tárgyai közül az írógépét, az igazolványait, a csekkfüzetét, az útleveleit, a zsebóráját és természetesen a könyvalakban megjelent regényeit, drámáit, valamint a bemutatott színdarabjainak plakátjait. A harmadik szobában pedig a falon látható családi fényképeken és festményeken kívül, a famíllia egykor használt bútorainak megmaradt példányait csodálhatták meg.

Rajna Kálmán azt is elmondta, hogy a Remenyik emlékhelyek bemutatásával még több turista érkezésére számítanak Dormándon. Miután a falu az M3-as autópálya közvetlen közelében helyezkedik el és áthalad rajta a 33-as főközlekedési út, amely a Tisza-tóhoz vezet, így bizonyára sok vendég fordul meg náluk. Ezt segíti az is, hogy működik a községben egy panzió és étterem is, ahol meg szállhatnak, megpihenhetnek a látogatók.


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.