Sípályáról a tengerpartra

Andalúzia nem csupán tenger, homok és napsütés – hangzott el az Andalúziai Idegenforgalmi Hivatal által Budapesten megrendezett workshopon, amelyen a jelenlévők megismerhették a térség gazdag kultúráját, hagyományait, gasztronómiáját és látnivalóit

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az Andalúziai Idegenforgalmi Hiva-tal nemzetközi marketingvezetője, Fátima Blanco Villaverde előadásában elmondta, hogy Andalúzia 87276,6 négyzetkilométeren terül el, és mintegy 17,7%-át foglalja el Spanyolországnak. Nyolc tartományában – Almería, Cádiz, Córdoba, Granada, Huelva, Jaén, Málaga, Sevilla – körülbelül nyolcmillió lakosa van. Nemhiába a turisták kedvelt üdülőhelye, hiszen 800 kilométeres partszakasszal rendelkezik, déli csúcsánál pedig az Atlanti-óceán találkozik a Földközi-tengerrel. Andalúziának nyolcvan természet-védelmi területe és két nemzeti parkja van, és az itt található Sierra Nevada hegyláncban található Spanyolország legmagasabb pontja, a 3479 méter magas Mulhacén. A hegység hóval borított pontjain általában november végétől egészen május végéig lehet síelni, mivel azonban április-május környékén a tengerszinten már meleg van, nem ritka, hogy valaki a sípályáról egyenesen a partra megy, és csobban egyet a tengerben. A sípálya és a tengerpart között ráadásul csupán hatvan kilométert kell megtenni, így igen hamar öltözhetünk át vastag kabátból fürdőruhába.

Málagában évente több mint kilencmillió turista fordul meg, nem véletlenül: a napsütéses napok száma évi 325, az éves átlag-hőmérséklet 22 fok, amely nyáron akár 40 fokig is kúszhat. Az idei cél nem más, mint a tízmilliós turistaszám elérése, efelé pedig igen jó ütemben halad a tartomány. Málagában nagyon magas a négy- és ötcsillagos szállodák koncentrációja, amelyekre van is kereslet, részben azért, mert sokan jönnek ide űzni az „úri sportot”: a tartományban virágzik a golfturizmus, és van is hol játszani, 62 golfpálya található ugyanis itt, amelyeknek jó részét profi golfjátékosokkal együttműködve alakították ki, garantálva ezzel a pályák minőségét. A golfjátékosok sokszor csak egy hosszú hétvégére jönnek, de az sem ritka, hogy golfkurzusokra iratkoznak be az idelátogatók. Egyébként egész Andalúziában összesen 114 golfpálya közül választhatnak a sportolni vágyók, ebből hetven található Costa del Solban – ezért is emlegetik ezt a területet oly sokan Costa del Golfként is. Málagában fellendülőben van a hajósturizmus is, egyre több óceán- és tengerjáró hajó köt ki ugyanis a város partjainál, ezért a kikötő nemrég új, második terminállal bővült. A magyar turisták száma egy év alatt megduplázódott: míg 2013-ban csupán ötezren választották Málagát, idén már tízezernél jár ez a szám.

Miguel Rueda Vargas a spanyolországi Insur Travel utazási irodától elmondta, hogy a magyarok még mindig inkább az északspanyolországi területeket, például Costa Bravát választják nyaralásuk helyszínéül, de Andalúzia, azon belül is Costa del Sol is évről évre egyre népszerűbb körünkben.

Az először oda látogatók nyaralásuk során jellemzően a nagyvárosokra kíváncsiak, így Málaga, Córdoba, Sevilla és Ronda városában néznek körül, azonban akik egyszer már jártak Andalúziában, legközelebb szívesen nézik meg a kisebb falvakat és városokat is – például Úbedát és Baezát, amelyek az UNESCO-világörökség részét képezik, de Jaén és Antequera is népszerű.

A Cádizi Turisztikai Hivatal marketingvezetője, María Isabel Montaldo López elmondta, hogy a delfin- és bálnales rendkívül népszerű a Cádizba érkező turisták körében. Itt úsznak át ugyanis az állatok az Atlantióceánból a Földközi-tengerbe és fordítva. Cádiznak 260 kilométeres partszakasza van, és huszonegy golfpálya itt is található. Cádizba egyelőre kevés magyar látogat – ők egy dél-spanyolországi utazás során inkább Málagába mennek.

 


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.