Szállodai színvonalú turistaszállás nyílt a Kéktúra útvonalán

Újabb szálláshelyet adtak át a zselici erdő gyönyörű környezetében, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán. A Haracsi Vendégház a Hotel Kardosfa tőszomszédságában kínál elérhető árfekvésű szálláshelyet a bakancsos, kerékpáros és lovas turisták számára. A Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program során a közelmúltban további két szálláshely is megújult a Zselicben, így a Meteor kulcsosház Simonfán, a Gyertyánosi kulcsosház pedig Kaposváron várja a túrázókat.

A Zselic a Dunántúli-dombság része, lankás tájaival remek célpont a szelíd domborzati viszonyokat kedvelő turisták számára. A hangulatos dombok között több turistaút is keresztülhalad, köztük a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra, valamint a Dél-Dunántúli Piros Túra is. Az időszaki látogatószámlálások alapján éves szinten több tízezer látogató, túrázó fordul meg a Zselic területén. Ezért a közelmúltban számos fejlesztés valósult meg a térségben, melyek kiváló célpontot jelentenek a bakancsos turisták, a kerékpárosok, a természetfotósok, az amatőr csillagászok és az iskolai csoportok számára is.



A 49 millió forintos támogatásnak és a 6,2 millió forintos önerőnek köszönhetően a most átadott, összesen 11 férőhelyes Haracsi Vendégházban három, saját fürdőszobával rendelkező szobát, egy önellátásra alkalmas, modern gépekkel felszerelt teakonyhát, valamint egy étkező helyiséggel kombinált nappalit alakítottak ki. Ezen felül létrehoztak egy fedett teraszt, illetve a vendégházhoz kapcsolódó, grillel és főzőlappal felszerelt kültéri, fedett konyhát. A teraszról és a nyári konyhából hangulatos kilátás nyílik az erdőre - olvasható az Aktív Magyarország honlapján.

A vendégek részére térítés ellenében, nyitvatartási időben rendelkezésre állnak a Hotel Kardosfa éttermi és wellness szolgáltatásai is. A vendégház iránt már most nagy az érdeklődés a turisták körében. „A Téry Ödön Program során kiemelt szempont, hogy ne csak a felkapott térségek kapjanak támogatás, hanem olyan helyekre is próbáljuk felhívni a figyelmet, amelyek nem annyira ismertek”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a turistaszállás átadóján.



Az új szálláshely Kaposvártól mintegy 20 kilométerre, a Zselici erdőben található, a Hotel Kardosfa közvetlen közelében. Névadója Haracsi Lajos, a magyar erdőgazdálkodás, erdészeti tudomány kiemelkedő alakja. A szálláshelytől alig 1 kilométerre található a Zselici Csillagpark Csillagvizsgálója és egy 25 méter magas kilátó, közel 2 kilométerre pedig a Ropolyi pihenőhely tájházzal, erdei, illetve lovas pihenőkkel és tűzrakó helyekkel. A térség több mint 8 túraútvonalán, a turistaház érintésével hosszabb-rövidebb gyalogos, kerékpáros vagy akár lovas túrákat is tehetnek a látogatók. A ház környezetében ezeken túl még számtalan érdekes látnivaló várja az érkezőket. A közelben található a Milleniumi Emlékhársas, az Enyezdi-barakk, a Dugás-kút, Lidi néni háza, a Bőszénfai Szarvasfarm, a Katica Tanya és a Szennai Falumúzeum is.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.