A Gerecse hegység legkeletibb nyúlványa, a Nyakas-hegy oldalához simul a névadó Zsámbék, amely az egyik legjelentősebb magyar műemléket mondhatja magáénak, a hagyományaira méltán büszke Tök és a nevét István király gyóntatójától Perbaldustól kapó Perbál. Észak felé a Vörösvári–hasadéknál válik el a Pilis-hegység a budai hegyek láncolatától, és felsejlik az erdők övezte lankák között Budajenő és Telki. Ott rejtőzik a dombok között Tinnye, mellette az ősgyep övezte Garancsi- tó. Szép látvány a ligetek keretezte Páty, a Herceghalmon át kanyargó gesztenyesor, a Tétényi-fennsík sziklavonulatából kiemelkedő, a Nyakaskővel ékített Bia és Torbágy és az Etyeki-dombság halmai között Etyek és Bot a kékes-zöldes messzeségben.

Sétára, lovas, kerékpáros túrákra hívogató szelíd dombok és hegyek ölelik körül a Zsámbéki-medencét, amely valamikor a Pannon- tenger vizét zárta körül. Bőven termő föld maradt mostanra a régvolt tenger helyén. Nyaranta akkor a legszebb talán, mikor napraforgó-, búza- vagy repcetáblák sárgállnak rajta, közöttük zöldellő erdők, ritkás ligetek, vizenyős rétek, apró tavak, patakpartok váltogatják egymást, gazdag élőhelyet nyújtva az erdei, mezei és vízi élővilágnak. Sok közülük ritkaságszámba megy. A felhagyott kő- és homokbányákban meg tengeri állatok és növények megkövesedett ősleleteit csodálhatja a figyelmes szemlélő. Régi korok levegőjét érezhetjük egy-egy hagyományos képét őrző falurész, szőlőkhöz vezető utak mentén húzódó pincesor, jelentős középkori települések emlékeit idéző romok, XIX. századi kisnemesi kúriák, kisvárosias hangulatú épületegyüttesek láttán. Mert a történelmük is összekapcsolja ezeket a településeket. Az őskortól a kelta római korig szinte minden helyről kerültek elő jelentős leletek, amikből sejthetjük, hogy virágzó települések sora volt itt akkor is.

A középkorban fontos közlekedési útvonalak haladtak el itt és az utak mentén templomok és várak körül nyüzsgő kis településeket képzelhetünk ezeken a helyeken, amelyeknek emlékét mára szinte már csak romok őrzik. A XVIII. században aztán majd mindegyik helyet új telepesek népesítették be újra, közöttük legnagyobb számban németek, hogy aztán fordulatos történelmünk újabb szomorú időszakában, a II. világháború után sokuk kitelepítése rendezze még át újra e települések lakosságát. Ha a lakóiból kevés is maradt itt, az ő jellegzetes házaikból sok-sok máig része e települések épített értékeinek. A XVIII–XIX. században kastélyok, iskolák, templomok épültek újra. Mindegyik település őriz valami egyedi látnivalót. Etyek szőlősdombjai, a védőszentek csonkán álló szobrai között eljutunk az Árpád-kori alapokon álló, festői fekvésű boti kápolnához, amely körül annak idején az „ördöglovas” Sándor Móricz világhírű ménese nyargalászott. A pátyi pincesori séta után elmehetünk a Splényi-kastélyhoz, melynek kerítéséhez 350 az 1848–49-es szabadságharcot megjárt puskacső adta az anyagot. Budajenőn a skót bencések volt rendháza, Telkin Kodolányi János szülőháza, Tinnyén a Kossuth-kúria különleges látnivaló. Herceghalom ékessége egy gyönyörű, árnyas gesztenyefasor. A Viaduktról ismert Biatorbágy is rejt még egy sor kastélyt, templomot, kápolnát. A Viaduktban a századforduló út- és vasutépítőinek mérnöki művét csodálhatjuk meg. Zsámbék attól különös, hogy egy kis helyen annyi korszak különös szépségű műemlékét találhatjuk meg: a XIII. századi, romjaiban is fenséges katedrálist, a Zichy-kastélyt, a Török kutat, a Szent Vendel domborművével díszített XVIII. századi lakóházat és a Lámpamúzeumnak otthont adó népi épületet.

Szépül is a vidék. Évről-évre több falusi porta, családias kis panzió, hangulatos, apró étterem, tájház, múzeum, lovasiskola, horgásztó várja a pihenni vágyókat. Turista- és sétautak, kerékpártúrákhoz, lovastúrákhoz alkalmas dűlőutak szelik át a medencét, ahol gólya, vércse, mezei pacsirta, fácán, fürj és fogoly, sün, nyest, mókus, róka, nyúl, őz, vagy dámszarvas keresztezheti az utunk.