Szerdán kezd a LaBrassBanda. Németországban eddig sem kellett a szomszédba menni, ha izgalmas rezesmuzsikára vágyott az ember, a multikulturális Schal Sick Brass Band és Mardi Gras Brass Band a műfaj éllovasai közé tartozott. De most új hús került a placcra, és minden jel szerint ez lett a legkelendőbb áru. A LaBrassBanda három éve tűnt fel Münchenben, rövidszárú bőrnadrágban, ahogy egy bajor társasághoz illik, és azonnal a maga képére formálta a sörfesztivál-hangulatot.
Les Hurlements d’Leo. 2000-ben, az akkor induló Világzenei Nagyszínpadon a „Les Negresses Vertes – Mano Negra-iskola” kiváló növendékeként mutatkozott be ezt a bordeaux-i zenekar. Adott volt hozzá a punkos indíttatás, a sanzonos fíling és a megkerülhetetlen multikulturális színezet: cigányzenével, latin hangokkal, miegymással. Leo azóta is járja a maga útját, és egyre növekszik körülötte a feszültség és a robbanásveszély.
Ojos de Brujo. A barcelonai Ojos de Brujo tizenöt évvel ezelőtt állt össze, hogy tagjai alkotó kollektívaként új és közös témákat találjanak a flamenco, a hip-hop és az alternatív rock zene számára. Az általuk teremtett stílust hip-hop flamenkillónak nevezték el, és olyan kedvező visszhangot kapott, hogy második, 2002-ben Bari címmel megjelent albumukat már egy világkörüli turnén népszerűsítették. Sajnos most búcsúturnéra indul a küldetését beteljesítő zenekar, melynek keretében először és utoljára láthatjuk őket Magyarországon, csak a Szigeten.
AfroCubism. A 2010-ben megjelent AfroCubism című lemez nem véletlenül lett egyből a legnagyobb világzenei rádiók kedvence: a tradicionális kubai és nyugat-afrikai muzsikák kedvelői egyaránt lenyűgözte, és hogy ez koncerten még nagyobbat szól, az szinte magától értetendő…
Csütörtökön a Shtetl Superstars indítja a programot. Különösebb kockázat nélkül megjósolható: az évtized egyik legnagyobb durranása lehet ez a 2011 tavaszán feltűnt zenekar. Nevükben a „Shtetl” a jiddis falusi gyökerekre utal, ami pedig a szupersztárságot illeti, a zenekar csupa ismert zenészből áll: tagjai a Rotfront mellett a Les Triaboliques-ben, a Boom Pamban, az Amsterdam Klezmer Bandben és az Oy Divisionben is megfordultak.
Lajkó Félix és zenekara (közreműködik: Palya Bea). A vajdasági Topolyán 1974-ben született Lajkó Félix kultikus előadónak számít határon innen és túl. Virtuóz és átszellemült, a népzenéből, a dzsesszből és a kortárs improvizatív zenéből egyszerre merítő hegedűjátéka előtt az ezredfordulóra az Egyesült Államoktól Japánig fejet hajtott a világ. Annak érdekében, hogy végképp és jóvátehetetlenül magával ragadó legyen szigetes koncertje, a vokális muzsika frontján sem adja majd a fellegeknél alább – de hát hogyan is adhatná az ellenállhatatlan Palya Bea énekével…
Rotfront. Nyolc évvel ezelőtt Berlinben tanyázó emigránsokból alakult meg a Rotfront kollektíva, az ukrán-magyar-német-amerikai barátság jegyében. Tavaly akkora sikerük volt a Szigeten, hogy a közönség újra látni akarta őket, de ez még semmi: 2011 tavaszán VisaFree címmel új lemezzel állt elő a brigád, immár latin ízekkel is fűszerezve határtalanul vízummentes zenei kínálatát.
Gotan Project. Ha a „tangó” szót sokszor kiejtjük egymás után, azonnal kiderül, hogyan született meg napjaink legnépszerűbb tangózenekarának a neve. Tavaly Tango 3.0 lemezükkel léptek előre a XXI. századi tangó útján, megtűzdelve szörfös gitárokkal, dzsesszes orgonákkal vagy éppen Julio Cortázar regényrészletével. Olyannyira, hogy sokak szerint ezen a Gotan-lemezen hangzik a legátütőbben a Tango.
Magnifico pénteken kezd a Világzenei Nagyszínpadon. Magnificónak Robert Pesut volt a becsületes neve, még mielőtt rock- és filmsztár kerekedett belőle. Ő egy ljubljanai playboy, aki feszes fehér öltönyében és kavbojkalapjában pont úgy fest, mintha a Dallas sorozatból lépett volna ki. Ám miközben rá testált szerepeiben megnyert minden pókercsatát és megszerzett magának minden nőt, lemezeivel ostromolta a turbó nacionalizmus, a rasszizmus, a homofóbia, a maffia és egyáltalán, a Balkán minden avítt tabujának bástyáit.
Muzsikás. Harmincnyolc éves működése alatt a Muzsikás világszerte bebizonyította, hogy a magyar népzene az egyetemes zenekultúra része. Ausztráliától Japánig, Dél-Afrikától Észak-Amerikáig, Új-Zélandtól Angliáig olyan rangos koncerttermekben léptek fel, mint a Royal Festival Hall, a Queen Elisabeth Hall, a Théatre de Ville, a Concertgebouw vagy a Carnegie Hall. A Sziget világzenei színpadán az együttestől elmaradhatatlan Tóth Ildikó „Fecske” és Farkas Zoltán „Batyu” táncosokkal lépnek fel.
Sly & Robbie. A dobos Sly Dunbar és a basszusgitáros Robbie Shakespeare a hetvenes évek közepén játszott először a kingstoni The Revolutionaires stúdiózenekarban (melynek tagjaira építették később Taxi néven jegyzett saját kiadójuk házizenekarát). Sly & Robbie néven 1978-ban önállósultak, és azóta a velük készült felvételek számát tekintve megdöntöttek minden belátható és beláthatatlan rekordot. Személyükben egy olyan reggae-intézmény érkezik hazánkba, amely a reggae minden területén mérföldköveket hagyott maga után, az ugyancsak legendás Black Uhuru énekesének, Junior Reidnek a társaságában.
Oi-Va-Voi. „Tízéves fennállását akkora sikerrel ünnepelte a tavalyi Szigeten a londoni Oi-Va-Voi, hogy most repetáznunk kell…” – írtuk tavaly, de nincs mese, a repetát is repetázni kell… Az Oi-Va-Voi továbbra is ellenállhatatlan és kihagyhatatlan résztvevője a Sziget világzenei programjának.
Szombaton a Ska Cubano nyit. A Ska Cubano hallatlanul szórakoztató fúziója a Szigetet is meghódította öt évvel ezelőtt, de azóta sok víz lefolyt a Dunán… A Ska Cubano immár törzsvendégnek számít a legrangosabb világzenei fesztiválokon – megjárta Glastonburyt és a WOMAD-ot is –, tavaly pedig a harmadik albumát, a Mambo Ska címűt is piacra dobta, hogy népes rajongótáborának ne legyen hiányérzete a következő koncertig…
Debout Sur Le Zinc. Gimnáziumi zenekarként indult napjaink egyik legnépszerűbb francia zenekarának története, a kilencvenes évek kezdetén. A debütáló albumukat követő L’homme á tue-téte sikere óta vannak jelen a francia és a nemzetközi koncertéletben. Most, pályafutása csúcsán, a legjobb számaival mutatkozhat be a társaság a Szigeten, nem csak a népes francia közönség, hanem a hazai világzene rajongók legnagyobb örömére.
A Csík Zenekar 2005-ös Senki nem ért semmit című albumán felvidéki, békési és erdélyi muzsikák mellett három Kispál és a Borz-dalt, és Lovasi András szövegével-énekével egy amerikai blues számot adott elő. Így született meg a „tradicionális rocketno”, mellyel „a népzene bekebelezte a rockzenét”. Az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… albumon szereplő Most múlik pontosan című Quimby-feldolgozásból valamiféle himnusz kerekedett, videója több mint négymillió nézőt jegyez a YouTube-on, olyan népszerűvé téve a Csík Zenekart, amire addig a folkzenekarok körében itthon nem volt példa.
Goran Bregovic Wedding And Funeral Band. A Bregovic-muzsikák többnyire menyegzőkön és temetéseken szólnak a legjobban, erre utal a most 61 éves zenész bandájának a neve is. Bregovic ugyanakkor igen finom kézzel bánik a Balkán cigányzenéjével: úgy tudja minden ízében emelkedetté tenni, hogy az közben mit sem veszít a hiteléből. A helyi érték és az univerzális érzelmek, valamint a felhőtlen szórakoztatás a védjegyei annak a produkciónak, mellyel Gorannak 2011-ben is biztos sikere lesz a Szigeten.
Az utolsó szigetes napon a Socalled melegíti be a közönséget. A XXI. századi klezmer-színtér egyik zászlóvívője a kanadai Socalled (született Josh Dolgin), a maga teljesen külön bejáratú, eklektikus világával. Josh mindent megtanult a kelet-európai zsidó zenéről és a jiddis nyelvről, tud zongorázni és harmonikázni, a tenyerében van a hip-hop, a rap és a számítógép. 2011 tavaszán újabb anyaga lát napvilágot, azzal érkezik a Szigetre.
Choc Quib Town. 2006-ban egy kolumbiai hip-hop banda a saját kiadásában megjelentetett egy albumot. Volt abban minden: afrikai dobok, latin pop, cumbia, rumba, salsa, reggae, funky, hip-hop meg egy jó adag elektronika, és bár az ilyen fúziós próbálkozásokkal Csendes-óceánt lehet rekeszteni, a Choc Quib Townra rákattant a fél világ. Azóta több rangos világzenei fesztiválon élőben is bebizonyították, hogy bármikor képesek ennek az elragadó latin tánczenének a bemutatására. Így lesz most a Szigeten is, csak győzzük lábbal…!
Cheikh Lô első lemezével a bonyolult szenegáli mbalax ritmusokat kongói rumbába és kubai tánczenébe oltotta, mellyel egy kimondottan fogyasztóbarát zenét kreált, anélkül, hogy olcsó kompromisszumokra kényszerült volna. És ami egyszer bejött, az bejött másodszor – a 2000-ben napvilágot látott Bambay Gueej albumon – és aztán 2006-ban harmadszor (Lamp Fall) és tavaly a Jammel negyedszer is, úgyhogy nagyon időszerű volt már, hogy hazánkban is megmutassa, ki az úr a szenegáli zenék világban.
A Cowboy Junkiest alapító Michael Timmins (szólógitár) és Alan Anton (basszusgitár) a torontói Hunger Project nevű noise-rock zenekarban kezdte közös pályafutását. Egyszer csak rákattantak a country-bluesra, amivel megváltozott minden. A nyolcvanas évek végétől saját számok írására koncentráltak, de jellegzetes hangvételük lemezről lemezre megmaradt, olykor a pszichedelikus rock, olykor a country-blues befolyásának engedve inkább. Töretlen ranggal és alkotóerővel teszik a dolgukat, immár tucatnyi albumot jegyezve. És mindenhol azt olvasni, hogy a Cowboy Junkies már megint jobb, mint valaha…Negyedszázados fennállásuk alatt most játszanak először Magyarországon.
