Ha röviden kellene bemutatnia önmagát, mit tartana fontosnak elmondani?
Bizonyos értelemben kalandor vagyok. Gyerekként a mezőgazdasági gépek érdekeltek, aztán mezőgazdasági gépészmérnök lett belőlem. Később úgy gondoltam, a gazdasági ismereteimet is gyarapítani kellene, így egy kicsit más pályára is átruccantam. Aztán további kalandok következtek, különböző cégeket hoztam létre, amelyek közül szerencsére még sok ma is szépen működik. A bor mindig része volt az életemnek, eleinte nem nagyon akartam, serdülőkoromban rendkívül bosszantott, hogy amíg a többiek szórakoztak vagy csavarogtak, addig én permetezőgéppel a hátamon izzadtam a szőlősorok között. Aztán amikor érettebb lettem, megszerettem a szőlészetet, borászatot. Ebben az időszakban indult rohamos fejődésnek a pincészetünk, akkor döntöttünk úgy, hogy a pincészetünk tagja lesz a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének (MSZBSZ). Gondoltam, hogy tudjam, hol vagyok, tanulmányozom a hazai borászati szerveződések múltját, és úgy gondoltam, ennek a területnek nemcsak múltja, jövője is van. Később megválasztottak az MSZBSZ elnökének, és amikor újjáalakult a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), a választás előtt sokan megkerestek azzal, hogy jó lenne, ha elvállalnám az elnöki posztot. Gondolom, ez a felsorolás is bizonyítja, kalandos történet az életem, nehézségekkel, kudarcokkal, sikerekkel.
Pályája során melyek voltak a leginkább meghatározó állomások?
Az első fontos állomás az volt, hogy jó helyre születtem. A szüleim látszólag nem sokat foglalkoztak velem, de személyes példájukból nagyon sokat tanultam. Szerencsére jó iskolákba kerültem. A középiskolában, Székesfehérváron, a Gépipari Technikumban remek osztályfőnökhöz kerültem, aki az ország különböző helyeiről érkező vidéki fiúkat megpróbálta az életre nevelni, és akivel a mai napig tartom a kapcsolatot. Megértett bennünket, nagyon jó üzeneteket kaptunk tőle. Magam is kis faluban nevelkedtem, egészen más volt a világról alkotott képünk, nagyon életközeli. Jó visszaemlékezni ezekre az évekre. Ezután a gödöllői egyetemen tanultam mezőgazdasági gépészetet. A diploma után egy szövetkezetben dolgoztam, ahol a rendszerváltás környékén részben politikai színezetű okokból erős belső feszültségek, indulatok keletkeztek. Eléggé nemtelen viták folytak, durván bántották egymást az emberek. Úgy vélem, hogy a konfliktusok is lehetnek hasznosak, ha tudjuk őket kezelni, de ezek inkább kezeletlen konfrontációk voltak. Ezeknek a harcoknak én nem láttam értelmét, úgy döntöttem, nem veszek részt bennük, ezért 1990-ben megalakítottam az első vállalkozásomat, majd még egyet. Később a szövetkezetnek az a része, amelyet korábban vezettem, visszahívott. Mivel minden egyes tag írásban nyilatkozott, hogy engem akar vezetőnek, elvállaltam, azzal a feltétellel, hogy utána nincs vita. Elkezdtük a céget építeni. Egyébként vallom, hogy érdemes kockáztatni, még akkor is, ha veszélyek rejlenek is az ilyen döntésekben. Nagyon érdekes, hasznos és fontos állomás volt, amikor megválasztottak az MSZBSZ elnökének, a hazai szőlő- és borágazat szélesebb környezetét akkor ismertem meg.
Mondhatom, hogy ez a kapcsolat a születésemmel kezdődött. Hét-nyolc évesen már rendes munkát végeztem a szőlőben, ez természetes is volt. Tízévesen már a lovakat vezettem a sorok között, élveztem, nagyon felnőttes dolognak tartottam, büszke voltam rá. Középiskolásként már nagyobb munkákat bíztak rám. Akkor lázadtam is egy kicsit, amikor kitekintve a világba,0 láttam, hogy mások máshogyan élnek.
Családi „örökség” a borászat?
Igen, apám több szempontból is úttörő borász volt. Ő volt az első a Somló hegyen, aki szalagszerű kordontámrendszerrel telepítette újra szőlőjét. Emellett több újítás is fűződik a nevéhez, a nyolcvanas évek első felében ő volt az első termelő, akinek a borát saját névvel, címkézett termékként lehetett kapni Magyarországon. A nagy politikai változások előszeleként 1986-ban az MSZMP jelöltjével szemben – már nyugdíjasként – függetlenként országgyűlési képviselőnek választották. Nevéhez fűződik a borosgazdák kettős adóztatását megszüntető bortörvény kezdeményezése is. Bábáskodott az MSZBSZ megalakulásánál, a kistermelők képviseletében a szervezet alelnöke volt.
Mit kapott édesapjától útravalóul?
A legfontosabb, amit megtanultam tőle, hogy tanulni nem csak az iskolapadban lehet. Nem úgy nevelt, hogy leültünk és jó tanácsokat osztott, nála a személyes példamutatás volt a legfontosabb. Én magam is azt tartom a leghatékonyabbnak – nemcsak családon belül, hanem a kollégáimmal is –, ha olyan értékeket tud az ember felmutatni, amelyek az közösség számára elfogadhatók, ilyen esetben még talán követni is fogják.
Érvényes ez az elv a családon belül is?
Természetesen. Úgy gondolom, a saját küzdelmeit mindenkinek meg kell vívnia. A szülő nem adhatja készen a megoldásokat a gyerekei számára. Hagyni kell kibontakozni őket, amit az ember tehet, hogy megmutatja nekik a lehetőségeket. Ha a személyes példát követésre méltónak találják, akkor jó, ha nem, az se baj, mert elképzelhető, hogy ők még jobb utat választanak.
A lányai örökölték a szőlészet és borászat iránt elkötelezettséget?
Igen, náluk is megmaradt, számukra is meghatározó volt a környezet, amelyben felnőttek. Együtt dolgozunk a pincészetben a lányaimmal, Eszterrel és Annával és a párjaikkal. Az egyik lányom férje a pincészet vezetője, a másiké egy holland fiatalember, akit a lányom Magyarországra csábított, ő a marketinggel foglalkozik. Egyébként megfigyelhető, hogy általában a fiatalok – főleg a képzettebbek – egyre inkább érdeklődnek a bor iránt. Sokan azt gondolják, hogy a borász élete olyan öreges, kicsit szomorkás, pedig nem, az öröm is hozzátartozik.
…és jellemzően hozzátartozik az öröm?
Úgy gondolom, hogy általában igen. Nem mindenkinél mutatkozik ez meg az első pillanatban, de ha az ember kicsit „megpiszkálja”, a mélyben megtalálja. Ugyanis nem kis optimizmus kell ahhoz, hogy valaki harminc-negyven évre telepítsen egy ültetvényt. Lehetetlen ennyi időre előre látni, kiszámítani, miként alakul a piac, hogyan lehet majd értékesíteni a terméket. Elengedhetetlen valami optimizmus, életerő, élni akarás, és azt gondolom, hogy mindez a borászok döntő többségében megtalálható.
Mi az, ami a munkájában motiválja?
Bármennyire nagyzolónak tűnik, szeretnék hozzájárulni a vidék gyarapodásához, ugyanis meggyőződésem, hogy a vidék támogatására égetően szükség van. Ha a vidék sorvad, a városokba vándorolnak az emberek, annak nagyon nagy társadalmi költségei vannak. Az az elv vezérel, hogy a vidékieket vidéken kell tartani. Természetesen nem erőszakkal, hanem érdekeltséggel, úgy, hogy jövedelem termelődjön. Tudjuk, hogy a szőlő- és borágazat milyen hatékony az egyébként korlátozottan rendelkezésre álló termőterület hasznosítása terén. Nem beszélve arról, hogy uniformalizált világunkban a bor nemzeti kultúrát közvetít valamilyen szinten. Nem véletlen, hogy ez az ágazat – mivel erősen kötődik a termőterülethez – az olyan bortermelő országokban is fontos, országimázst meghatározó tényező, ahol a gazdasági egészét tekintve nem túl jelentős a szerepe. Leginkább a vidék erősítése vezérel, hogy eredmény, profit képződjön, amelyet meg lehet osztani a vállalkozások és az ott dolgozók között. Ha ez nincs, előbb-utóbb kényszerű elvándorlás következik.
Bemutatná a Tornai Pincészetet és annak borait?
A borainkat leginkább kóstolva lehetne bemutatni, bár a borászok jelentős része igen komoly verbális készséggel rendelkezik ahhoz, hogy ezt anélkül is megtegye. Én erre nem biztos, hogy vállalkoznék, de ha a borászatot akarnám bemutatni, elmondanám, hogy tradicionális a pozíciónk. Jövőre lesz hetvenéves a pincészet. Apám 1946-ban vásárolt egy kis területet a Somlón, amely a mostani értelemben kicsi volt, de ahhoz elég nagy, hogy később a politika túl nagynak találja. Édesapám azt a taktikát követte, hogy szétosztotta a gyerekei között a földet, így sikerült megúszni, hogy elvegyék. Egyholdnyi terület egyben maradt, azt gondoztuk, azon dolgoztunk tovább. Később elindult a fejlődés, amely a nyolcvanas évek közepén vett nagyobb lendületet. Ebben az időben több jelentős állami borászat megrendülésével nagy piaci űr keletkezett. Igen erőteljes minőségi és technológiai fejlődés ment végbe. Újabb lépcsőfokot jelentett számunkra, amikor a kilencvenes évek közepén megvettünk egy vállalkozást, amelynek tulajdonában voltak a régi egyházi birtokok. Ez egy nagyon fontos lépésnek számított, akkor rögtön tizenöt hektárral bővült a birtokunk. A fejlődés nem állt meg, jelentősebb borászati beruházásokhoz kapcsolódva így jutottunk el napjainkig. Időnként még mindig növekszünk egy kicsit, a szomszédos területeket vásároljuk meg. Csak a Somlón vannak szőlőink, jelenleg hatvan hektáron gazdálkodunk. A tradicionális somlói fajták mellett a lejjebb lévő területeken olyan más szőlőfajtákkal is elkezdtünk dolgozni, amelyek iránt láthatóan erős a piaci igény. A Somló keleti oldalától a nyugatiig, a déli karéjig, a legfelső szintektől a legalsókig vannak területeink. A tárolókapacitásunk egymillió liter, tehát tízezer hektoliter, ami két és fél éves termés befogadására alkalmas. Ez azt jelenti, hogy a fahordós tartályos érlelést is biztosítani tudjuk, hogy lehetőség szerint természetes módon tisztuljanak le a borok. Ehhez tartozik még egy viszonylag jelentős palackos érlelőtér is a pincészetben.
A turisztika felé is kacsingatunk, jelenleg a nászéjszakák borához illően nagy számban tartanak nálunk lakodalmakat, esküvőket, már szeptember végéig lefoglalták az összes hétvégét. Ha házasságról van szó, akkor általában fiatalokkal találkozunk, és fiatalok között lenni mindig jó.
A boraink elsősorban a hazai piacon kelnek el, de viszonylag jelentős az angol piacon és a Benelux államokban is az értékesítésünk, és számottevő az abszolút közvetlen export, amikor a külföldiek jönnek és nálunk vásárolnak be. Ezek között vannak vendéglátással foglalkozók és olyan magánszemélyek, akik rendszeresen járnak hozzánk Lengyelországból, Szlovákiából, Svájcból, Olaszországból és Németország déli részéből.
Ön szerint milyen egy jó vezető?
Őszinte és felvállalja a konfliktusokat, de nem tereli azokat személyes síkra. Tiszteli a a vitapartnereit, ellenfeleit. Nyitott, nem titkolja el az általa vezetett szervezet problémáit, hanem megosztja a többiekkel. Képes megteremteni azokat a közös értékeket, amelyekhez igazodni tudnak a munkatársak, és ezen értékek alapján határozza meg a célokat, oly módon, hogy engedi beleszólni a kollégáit. Lényeges, hogy az értékek azonosak legyenek, ha túl távol vannak egymástól, nyíltan vagy a háttérben szétfeszítik a szervezetet.
Hogyan látja a magyar borászat helyzetét?
Óriási a potenciális lehetőség a magyar borászatban. Összevetve a nemzetközi adatokkal azt gondolom, hogy a hazai szőlő- és borágazat viszonylag rövid távon képes a bevételeit megduplázni. Ez nem csekélység, százmilliárdos többlet, és nagyszerű lenne, ha a gazdálkodókhoz kerülne ez a jövedelem.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnökeként mit tart legfontosabb feladatának?
A legfontosabb, hogy a HNT olyan szervezetté váljon, amelyet a tagok a sajátjuknak éreznek, megértik, hogy a szervezet csupán üres keretet kínál, amelynek tartalmát a benne dolgozó emberek adják meg, és belássák, hogy nem csupán elvárni kell a HNT-től, hanem hozzá is kell adni.
Mi az, ami a szabad idejében leginkább szórakoztatja, kikapcsolja?
Örülök, ha tudok időt szakítani arra, hogy a saját kis külön területemen dolgozzak, mert ha az ember a saját kezével kapál meg egy szőlőt, annak rögtön látja az eredményét. Vezetőként az ember munkájának következményével csak nagyon hosszú idő után, esetleg évek, évtizedek elteltével szembesülhet. Sikerre mindenkinek szüksége van, és bár ez apró sikerélmény, de mégis öröm, ha valamit sikerül jól elvégezni. Szeretek barkácsolni, különböző dolgokat összerakni, a gépészeti és famunkák is izgatnak. A legfontosabb azonban az unokám, ő az, aki leginkább kikapcsol.
Névjegy
Tornai Tamás
Jelenlegi beosztása
Ügyvezetőként vezeti a vállalkozásait
Elnöke a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának
Korábbi beosztásai
Gépszerelő, műhelyvezető, ágazatvezető, ügyvezető
Alapítványok, szakmai szervezetek elnökségi tagja, elnöke
Végzettsége
Okleveles mezőgazdasági gépészmérnök
Gazdasági szakmérnök
