Tarol az új Budapest Kártya

A napokban kibocsátott, tartalmában és megjelenésében is megújult Budapest Kártya bíztató eladási számokkal és hozammal kecsegtet a 2011-ben - tájékoztatta a Turizmus Online-t a BTSZK.

Mintegy 51%-al több Budapest Kártyát adtak el a BTSZK Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. munkatársai az év első három hónapjában a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Ez az arány ebben az időszakban az értékesítés 61%-át jelenti a teljes tavalyi évhez mérten. A fővárosi cég vezetője, Molnár József rendkívüli előrelépésként értékelte az eredményt, hiszen 2010-ben mindössze 33%-os volt ez a részesedés.

A főváros immáron 14 éves múltra visszatekintő városkártyája, melynek eladási össz-darabszáma már tavaly túllépte az egymilliót, több alkalommal ment át tartalmi és szerkezeti változáson. Az idei év újdonsága, a minden szempontból versenyképes design mellett az ingyenes szolgáltatások bővülése, a kedvezménysávok mértékének egyszerűsítése és jelentős emelése, valamint a turista igényeit és szokásait még inkább szem előtt tartó, többféle kártyatípus bevezetése.

24-től 72-ig, akár gyalogosan is

A BTSZK tapasztalatai szerint a városban is autóval, vagy inkább gyalogosan közlekedő, hazai közönség örömmel fogadta a az új 48 órás „Walking Card” (Sétáló kártya) megjelenését, amely az ingyenes tömegközlekedés nélkül is ugyanazokat a kedvezményeket biztosítja, mint a már évek óta jól bevált, 2 napra szóló testvére.

Újdonság még a 24 órás kártya is, melyet elsősorban a rövid ideig itt tartózkodó üzletemberek használnak majd. A Junior változat a fiatalabbak számára teszi lehetővé a budapesti szolgáltatások kedvezményes igénybevételét. Természetesen, a leginkább keresett három napra (72 órás) szóló típus is kapható. A 2011-es évben három, a város turisztikailag frekventált pontján elhelyezkedő múzeum: a Szépművészeti, a Néprajzi és a Budapesti Történeti Múzeum látogatása ingyenes a kártyával. Mindemellett, a kártya tulajdonosa ingyenesen vehet részt egy pesti vagy budai gyalogos városnéző túrán.

Mindent bele!

"A főváros új turisztikai brandjét viselő ’All in’ szlogennel fémjelzett kártyasorozat, amely évről-évre más és más városkép-részletet hordoz majd, nemcsak a termék sokszínűségére és a gazdag szolgáltatás-kínálatra utal, de a városkártya gyűjtőknek is örömet szerezhetünk" - mondják a BTSZK-nál.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.