Turizmus és marketing szakon indult képzés Hódmezővásárhelyen

74 hallgatóval, két szakon indult meg a képzés a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Regionális Tudásközpontjában, Hódmezővásárhelyen. 

Elindult az első évfolyam a BKF Regionális Tudásközpontban

A hódmezővásárhelyi városháza dísztermében megtartotta első évnyitóját a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Regionális Tudásközpontja.

A tanévnyitón Dr. Vass László, a BKF rektora, Almási István alpolgármester és Dr. Petrik Anna a Tudásközpont vezetője is köszöntötte a hallgatókat. Keddtől 74 hallgatóval, két szakon indul meg az oktatás.

Ünnepélyes tanévnyitóval kezdte az első évet a BKF Hódmezővásárhelyi Regionális Tudásközpont. A városháza dísztermében megtartott évnyitón Dr. Vass László rektor elmondta, hogy a BKF-en hagyományosan meglévő jó hangulatot, együttműködő légkört szeretnék meghonosítani Hódmezővásárhelyen is. A főiskola támogatni fogja a hallgatók kreativitásának kibontakozását, annál is inkább, hiszen a hallgatókra vár az is, hogy első évfolyamként megteremtik a BKF hagyományait Hódmezővásárhelyen.

A gyakorlatközpontú oktatás megvalósításhoz a főiskola számít a város és környékbeli vállalkozások együttműködésére is, akik gyakorlati lehetőségeket biztosíthatnak a hallgatók számára.

Almási István alpolgármester elmondta, hogy a BKF indulása mérföldkő a főiskola és a város együttműködésében. Kiemelte, Hódmezővásárhely számára fontos a versenyképes oktatás, így átstrukturálták az alap- és közoktatást, felújítottak intézményeket, megteremtették a feltételeit a Regionális Tudásközpont létrejöttének, sőt a vásárhelyi a hallgatók számára ösztöndíjat alapítottak, melyre szemeszterenként lehet pályázni.

Az elsősök az évnyitón időkapszulába helyezték el kártyára írt elvárásaikat, melyeket legközelebb végzősként nézhetnek meg, így kiderül, mennyiben valósultak meg álmaik, elképzeléseik.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.