Unortodox eszközök a turizmusmarketingben

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete elkészítette friss, az idei turisztikai főszezonra vonatkozó piaci előrejelzését, amely szerint Magyarország az osztrákok rövid távú (1-3 napos) szabadságolásának célpontjai között előreláthatólag idén is megőrzi dobogós helyét.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az összeállításból kiderül, hogy az osztrákok utazási kedve 2013-ban töretlen, a lakosság 74 százaléka tervezi, hogy idén külföldön tölti szabadságát. A válaszadók 64 százaléka már konkrét úti célt is választott magának, 5 százalékuk pedig Magyarországot jelölte meg, mint „biztos idei úti cél.” Ez mintegy 300 ezer főt jelent, ami az MT Zrt. ausztriai képviseletének értékelése szerint az osztrák beutazó forgalom elmúlt években elért rekorderedményeinek megismétlődését, sőt akár túlszárnyalását is jelentheti.

A felmérésben részt vettek 76 százaléka a tavalyival megegyező számú, illetve annál több utazást szervez idén is. Népszerűek az egyéni szervezésű utak, szervezett csomagtúrát a lakosság 21%-a tervez foglalni. Az életkor előrehaladtával ugyanakkor egyre kedveltebb a szervezett utakon való részvétel. Az 50 év felettiek körében minden negyedik válaszadó ezt az utazási formát választaná.

Az osztrákok 77 százaléka legalább annyit tervez nyaralása során elkölteni, mint az elmúlt évben, ami a Statistik Austria szerint tavaly fejenként és utazásonként közel 900 euró volt. Az utazási motivációk közül a strandolást és fürdőzést a városlátogatás követi a népszerűségi sorrendben.

Legtöbb esetben az internet, az útikalauzok, valamint az ismerősök, barátok ajánlása alapján történik az üdülési célpont kiválasztása. Érdekesség, hogy a közösségi média szerepe egyelőre csekély mértékű az utazási döntések meghozatalában.

Az Osztrák Utazási Irodák Szövetségének (ÖRV) felmérése alapján a tagság közel harmada forgalmának növekedésére számít a következő 12 hónapban, míg alig 19%-uk valószínűsíti forgalmuk visszaesését. Trendszerűség látszik abban, hogy az ÖRV felmérése szerint folyamatosan nő az „egyéni utakat” (Individualreisen) foglalók aránya. A magyarországi beutazó forgalom szempontjából biztató, hogy az 50+ generáció köréből további forgalomnövekedést vár a választ adó utazási irodák 72%-a.

Az osztrákok racionális fogyasztónak számítanak: jó érvekkel az utazási döntésük befolyásolható. Amelyik desztinációban az „Urlaubseuro” különösen sokat ért, ott az elmúlt években megnőtt az osztrák vendégéjszakák száma, függetlenül attól, hogy közeli vagy távoli célpontról van szó. A fentiek alapján a hazai osztrák beutaztatás szempontjából tekintve biztató, hogy mind a Statistik Austria (SA), mind az Erste Bank (EB) számításai szerint Magyarország vezeti az ár-érték arány szempontjából ideális külföldi desztinációk listáját. A legutóbbi – az elmúlt év októberében publikált – kosárszámítások szerint 100 Ausztriában megkeresett euró az SA szerint 175 eurót, míg az EB szerint 150 eurót ér, ha Magyarországon költik el.

Az Ausztriából érkező beutazás további ösztönzése érdekében az MT Zrt. számos eszközt bevet az osztrák piacon. A klasszikus értékesítés-ösztönző és marketingeszközök mellett az MT Zrt. ausztriai képviselete egyre nagyobb hangsúlyt helyez a kapcsolati marketing nem szokványos eszköztárára is, amelyre példa az ausztriai magyarok által folytatott turizmus-mozgalom is. Az MT Zrt. Rot-Weiß-Rot in Ungarn szlogen alatt kezdeményezett mozgalmára az osztrák média- és marketingszakemberek szakmai lapja, a Medianet is felfigyelt, amely kiemeli, hogy a magyar nemzeti marketingszervezet „nem konvencionális eszközökkel is dinamizálja az ausztriai beutazóforgalmát.” Az osztrákok utazási szokásairól részletes tanulmányok és elemzések itt, ahonnan az aktuális trendriport is elérhető: http://www.ungarn-tourismus.at/magyar-sarok/dokumentumok (piackutatás).


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.