Végéhez közeledik a „Hit és egészség” turisztikai projekt

Dr. Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke celebrált ünnepi szentmisét szombaton Nyírbátorban, amelynek keretében újraszentelte a nyírbátori Római Katolikus Minorita Templomot, az ország számos katolikus püspökének jelenlétében. Az új plébánia és rendház felszentelését és az ünnepélyes újraszentelési ceremóniát követően adták át a teljesen felújított műemléket.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A 3,5 milliárd forint összköltségű Hit és Egészség elnevezésű komplex vallásturisztikai projekt keretében zajló felújítást mintegy 400 millió forintból valósította meg a templomot fenntartó Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye. A teljes külső és belső rekonstrukciót és az oltárok helyreállítását magában foglaló beruházás elemei mellett megépült a templommal egybekötött minorita kolostor negyedik szárnya, valamint megszépült az épületegyüttes belső díszudvara. A kiegészítő fejlesztéseket az egyházmegye saját forrásaiból és a Minorita rend támogatásából finanszírozta.

A minorita római katolikus templomot a XV. század végén II. ecsedi Báthori István - a kenyérmezei hős - építette Nyírbátor lakosságának, amely az eltelt évszázadok során többször megrongálódott, egy ízben szinte teljesen lerombolták. Kelemen Didák minorita ferences rendi szerzetes a 18. század elején építette újjá. Ekkor kerültek az épületre a máig fennmaradt barokk építészeti jegyek. A műemlék eredeti gótikus jellegét az égbe törő déli homlokzaton található mérműves ablakok őrzik.

A jelenlegi felújítás során az épület alacsony hajlásszögű tetőszerkezetét teljes mértékben elbontották, s helyette egy új impozáns gótikus hatású tetőt és harangtornyot kapott. A teljes műszaki felújításon túl az egyszerű, belső templomtérben restaurálásra kerültek a különleges művészi kialakítású barokk fa oltárok is. Az elmúlt egy évben az épület öt oltára közül hármat teljes mértékben sikerült helyreállítani, köztük a 12 méter magas fő- és Krucsay oltárt, amely Európában is egyedülálló.

A fejlesztés különlegessége, hogy ezzel egy időben a város másik, szintén a XV. században épített gótikus református temploma is hasonló átalakításon esett át, amelyeket egy kivételes hangulatú, közel 500 méter hosszú várostörténeti sétány köt össze. A belőlük létrejött, s az országban egyedülálló épületegyüttes, kiegészülve az egykori Báthori Várkastély ebédlőpalotájával május végétől új pompában várja mind a hazai, mind pedig a külföldi látogatókat. 


Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?

Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok? 

Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét

Jön az Országos Étterem Hét 

Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.