Zaj vagy kultúra? Letiltották a lakók a szimfonikusokat

Lakossági nyomásra, karhatalom fújta le a warwicki szimfonikusok spontán fellépését este nyolckor a közelmúltban egy budapesti ifjúsági szállás teraszán – tudtuk meg a hostel üzemeltetőjétől.

A létesítmény névtelenséget kérő vezetője elmesélte, hogy a nyugalmukra érzékeny környékbelieket zavarta a brit diákokból álló szimfonikus zenekar spontán fellépése a VIII. kerületi ifjúsági szállás teraszán.

„Úgy tűnik, betelt a pohár a lakók körében. Manapság annyit hallani turisztikai és vendéglátós körökben a belvárosi szórakozóhelyek rendtartásáról. A fővárosba érkező fiatal külföldiek karöltve a hazai ifjúsággal járják a belváros mulatóhelyeit, s közben arról mesélnek, hogy náluk otthon nincs ekkora pezsgő éjszakai élet, ráadásul éjjeli egy órakor kíméletlenül felkapcsolják a villanyt, jelezve, vége a bulinak.

Bezzeg nálunk, még a hajnali órák közeledtével is hangosak az utcák, ilyen - olyan szubkultúra zenei foszlányai szűrődnek a belvárosi falak közé. Japán techno, house party, zaj „fesztivál” - van itt minden pirkadatig. Ki alhatja édes álmát ilyen körülmények között. Mi vagy ki tesz rendet a közízlésben, milyen szempont alapján kategóriázunk zenei irányzatot s titulálunk zajnak – azaz zavarónak – vagy épp zenének – azaz kulturálisnak?

Egy szimfonikus zenekar tagjai, akik 5 napot tartózkodtak fővárosunkban, napjaikat fellépésekkel töltötték a városkülönböző pontjain, végül a Szent István Bazilikában lévő koncertjükkel megkoronázva turnéjukat, ihletet kaptak a szálláshely adta környezettől, spontán fellépéssel kényeztették szállásadóját s az arra tévedő érdeklődőket. Talán megelőlegezhetjük nekik bizalmunkat, s állíthatjuk, hogy egy szimfonikus zenekar értéket közvetít.

Ám kiteljesedni aligha tudtak, két felvonás után, lakossági nyomásra, karhatalom fejezte le a „bulit”. Ez este nyolckor történt" - foglalta össze az eseményeket a vezető. 

"Érthető, ha a honpolgáraink nem vevők a zenére – bárhova is soroljuk azt – a hajnali órákban, de este nyolckor, a fárasztó napi küzdés után, csipetnyi kultúra mielőtt leeresztünk a tévé előtt, talán nem árthat” – osztotta meg gondolatait lapunkkal a hostel vezetője.

Az üzemeltetőt arról tájékoztatták, hogy a környékbeli lakókat zavarja a zaj, ezért azonnal fejezzék be a programot. Jegyzőkönyv is készült az esetről, büntetés még nem érkezett, de talán egy figyelmeztetéssel megússza a „bűnös” hostelüzemeltető az esetet.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.