Zöld utat kapott az Őrséget veszélyeztető osztrák szemétégető

Megerősítette az ausztriai Rábakeresztúrra (Heiligenkreuz im Lafnitztal) tervezett égetőmű első fokú építési engedélyét a független osztrák környezetvédelmi tanács, ugyanakkor további feltételeket írt elő az építtetőnek.

A független szakértőkből álló szerv (Umweltsenat) szerdán több osztrák napilapban hirdetményt tett közzé június 10-i határozatáról. Ausztriából és Magyarországról összesen 487 fellebbezés érkezett a burgenlandi tartományi kormány tavaly február 5-i első fokú engedélye ellen.

Az intézmény honlapján közzétett, a határozatról kiadott közlemény szerint a tanács a beadványok alapos megvizsgálása, az első fokú hatóság és a saját vizsgálata, valamint további szakértői vélemények alapján megállapította, hogy az engedély "a tervezetben szereplő intézkedések mellett, valamint további meghagyásokkal és feltételekkel" megfelel a jogi előírásoknak.

Az ellenzők szerint a létesítmény megváltoztatná a táj képét, sérti az Őrségi Nemzeti Park természetvédelmi érdekeit, s felesleges környezeti terhelést jelentene, mivel a tartományban nem keletkezik elég szemét a működtetéséhez, ezért "szemétimportra" lenne szükség.

A BEGAS tartományi gázszolgáltató nagy teljesítményű, a vállalat álláspontja szerint korszerű technológián alapuló hulladékégetője évi 325 ezer tonna szemetet és szennyvíziszapot dolgozna fel. A 115 millió euró beruházással épülő szemétégető építése ellen osztrák és magyar környezetvédők, Szentgotthárd önkormányzata, az Őrségi Nemzeti Park, valamint magánszemélyek is tiltakoztak. Az első fokú engedély kiadásakor hivatalban lévő Bajnai-kormány jelezte osztrák partnerei felé, hogy nem tartja szerencsésnek a beruházás helyszínét.

Az osztrák környezetvédelmi tanács akkor kapcsolódik be egy eljárásba, ha egy tartományi kormány, vagy körzeti közigazgatási hatóság által hozott környezeti hatásvizsgálati határozat ellen fellebbezést nyújtanak be az érintett felek. A Környezetvédelmi Tanács döntése ellen az osztrák Közigazgatási Bíróságnál vagy az osztrák Alkotmánybíróságnál lehet jogorvoslattal élni. (A határozat teljes szövege német nyelven olvasható a http://www.umweltsenat.at/article/articleview/75156/1/25058 honlapon.) (MTI)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.