1,1 milliárd a borászoknak

(MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 1,1 milliárd forinttal támogatja a borászati beruházásokat, ezt november 5-étől a már megvásárolt, kifizetett és üzembe helyezett gépekre lehet igényelni - közölte a szaktárca.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A VM hétfői közleménye ismerteti: a borászati gépek beruházásaihoz szükséges összeget - a múlt évhez hasonlóan - a közösségi forrásból finanszírozott nemzeti támogatási programból teremtik elő. A vissza nem térítendő támogatással a borászati vállalkozások teljesítményét kívánja javítani a tárca.

A támogatás mértéke a mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő igénylőknél a vásárolt gépek nettó értékének 40 százaléka, míg a nagyvállalatoknál 20 százaléka. Az igényelt összegnek meg kell haladnia az 1 millió forintot, de nem lehet több 100 millió forintnál.
Az 50 millió forint alatti éves árbevételű vállalkozások esetében a támogatási összeg minimumára vonatkozó szabály nem érvényes, így a legkisebb borászatok is igénybe tudják venni a támogatást.

A támogatás kifizetésének legkésőbbi határideje 2013. október 15.
A VM bejelentette azt is, hogy egyszerűsíti a borászati beruházások igénylésének eljárását, hogy csökkentse az adminisztrációs terheket.

Újdonság, hogy a jövőben a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) már nem vizsgálja a melléktermék-kivonási kötelezettség teljesítését, így a jövőben a gazdák egyszerűbben igényelhetnek támogatást borászati beruházásokra.

A beszerezhető gépek, berendezések egy része nem Magyarországról származik, így elképzelhető, hogy egyes, a támogatás igénylésekor benyújtott dokumentumok csak idegen nyelven elérhetőek. Az angol nyelvű dokumentumokhoz nem kell szakfordítás, az érintett vállalkozások terhei ezzel is csökkennek - közölte a VM.

Az EU-jogszabályok értelmében a támogatás egyszerű pótlóberuházásokra nem igényelhető, azonban a kapacitásnövelés minimális mértékét nem írják elő; a minimumot 25 százalékban meghatározó rendelkezés hatályát veszíti.

Az intézkedés a közlemény szerint része a kormány egyszerűsítési programjának, illetve a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programnak, amely a lakossági ügyfelekre háruló adminisztratív terhek csökkentését, a jogszabályok nyelvezetének közérthetőbbé tételét célozza meg. (MTI)


Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy legendás burgerezőben

Séfváltás egy legendás burgerezőben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.