2011-es évjáratú Rajnai Rizlingje lett Somogy Bora

A jó somogyi borok közül a legjobbat keresték Balatonlellén. 10 borászat 25 nedűje közül döntött a szakmai és társadalmi zsűri. 12 fehér-, 11 vörös- és 2 rosé versengett a Somogy Bora címért - adta hírül a Somogy TV.

Borászok és borkedvelők egyaránt ízlelték a somogyi nedűket. Főként dél-balatoni borok és borászatok neveztek a hagyományos gasztronómiai versenyre.

Witzmann Mihály, alelnök, Somogy Megyei Közgyűlés:
- Én bízom benne, hogy ez egy rang, és hát az elmúlt évek az mutatják. Énnekem a második, általam szervezett Somogy Bora verseny ez a mai rendezvény, amin részt vehetek. És ez a két év is azt mutatta, hogy azért ezt szívesen veszik a borosgazdák, a pincészetek és szívesen neveznek erre a megmérettetésre.

25 bort kóstolt a zsűri.

Molnár Olivér, nyugalmazott igazgatóhelyettes, Borminősítő Intézet:
- Nagyon sok komponense van, egyrészt a tisztaság, a szín, a fajtajelleg, illat, zamat, és utána jön még az összbenyomás. Lényegében mi most a 20 pontos bírálatot alkalmazzuk.

12 fehér-, 11 vörös- és 2 rosé közül kellett dönteniük. Színre és tisztaságra maximum 2-2 pont adható, az íz, zamat legfeljebb 4 pontot ér, a döntő mégis az összbenyomás, ez nyom a legtöbbet a latba, 12 pont adható erre. A versenyen 2009, 2010, 2011-es évjáratú, legalább borvidéki szintű borversenyen már minősített nedűkkel lehetett nevezni. A színvonalra tehát nem lehetett panasz.

Witzmann Mihály, alelnök, Somogy Megyei Közgyűlés:
- A Somogy megyei borászatnak, a dél-balatoni borászatnak egyre nagyobb az elismertsége, nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte, sőt, világszerte is.
-
A szakmai és a társadalmi zsűri voksa alapján a Podmaniczky Pincészet 2011-es évjáratú Rajnai Rizlingje lett Somogy Bora. Díját a Balatonlellei Borhét zárónapján, augusztusban veheti át a borász.

(Híradó Somogy TV)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.