227 étterem vett részt a Borszerdák rendezvényein

A negyedik Borszerdával lezárult az idei borszerda-programsorozat. Az akcióban összesen 227 étterem kínálta féláron a bort az év négy napján, és 20 százalékuk külön erre az alkalomra összeállított ételsorokkal is kedveskedett a borértő közönségnek. Az éttermek mellett 49 nagykereskedés és pincészet is kedvezményes áron kínálta a bort - adta hírül az Inforádió.

Az egész országot lefedte az idei borszerda-programsorozat, hiszen a 142 vidéki és 75 budapesti étterem segítségével minden megyében eljuthatott a borértő közönség olyan étterembe, ahol a Borszerdákon féláron kínálták a bort az ebéd- és vacsoravendégeknek.

Az Inforádió híradása szerint 227 csatlakozó étterem 20 százaléka nem érte be azzal, hogy kedvezményes árakkal csábítsa be a vendégeket, hanem részt vett a neves szakmai zsűri által elbírált menüversenyeken is, igényes ételsorokat álmodva meg az adott Borszerdán éppen terítékre kerülő borfajtákhoz: júniusban a magyar fajtákhoz, augusztusban a könnyű fehérborokhoz és rozékhoz, szeptemberben a testes fehérekhez és könnyű vörösekhez, novemberben pedig az újborokhoz.

A részt vevő éttermek körében végzett kérdőíves kutatás szerint a csatlakozó vendéglők elégedettek a Borszerdákkal. 65 százalékuk a forgalom növekedéséről számolt be, 74 százalékuk mondta, hogy alapvetően megérte számukra a részvétel, és 80 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy jövőre is részt szeretne venni az akcióban.

A Borszerdát népszerűsítő kampányban több mint 1000 citylight hirdette a bor dicséretét, és 400 ezer freecardról értesülhetett a borszerető közvélemény az akció lényegéről, a borszerdák napjáról és tematikájáról. Emellett a részt vevő éttermek, nagykereskedések és pincészetek minden Borszerda-rendezvényhez egy reklámcsomagot kaptak, amely a hivatalos plakátot, menütáblát, matricákat és aromakorongokat tartalmazta, így a résztvevők maguk is gondoskodhattak róla, hogy a vendégsereg értesüljön az eseményekről.

A Borszerda-kampány hivatalos honlapja, a www.borszerda.hu több szakmai elismerésben is részesült, és szívükbe fogadták a felhasználók is. Az oldal látogatottsága elérte az 50 000-et, az oldalletöltések száma több mint 207 000 volt, és az éttermek beszámolója szerint az asztalfoglalások felét is az oldalon keresztül bonyolították le a vendégek. A facebook-rajongók száma a kampány ideje alatt elérte a tízezret. (forrás: Inforádió)


Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.
Átadták a Gyulai Pálinkafesztivál versenydíjait

Átadták a Gyulai Pálinkafesztivál versenydíjait 

Az idei pálinkafesztiválon az év gyümölcse a cseresznye, így külön kategóriaként bírálta a szakmai zsűri a cseresznyepálinkával töltött 27 bonbont.
Nyári ízek újrahangolva  – a Kozmo Hotel új szezonális étlapján

Nyári ízek újrahangolva – a Kozmo Hotel új szezonális étlapján 

Feith Attila executive séf vezetésével a szálloda nyári étlapja idén is ízutazásra hívja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.