43 séf, 4 fős alkotói gárda és 1 elkötelezett nemzetközi cég

Megjelent a M.E. P., jelentették be április 18-án az Unilever Food Solutions székházában, ahol egyúttal fejlesztő konyhát is avattak. A helyszínválasztás nem véletlen: a portrégyűjteményt a társadalmi felelősségvállalás elkötelezett híveként az élelmiszeripari multinacionális óriás rendelte meg.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az Unilever Food Solutions a társadalmi felelősségvállalás újszerű értelmezéseként könyvsorozatot indított útjára. Terveik szerint mostantól rendszeres időközönként összeállított séfportré kötetet jelentetnek meg, M.E.P. (Mise en place, azaz Főzésre kész) címmel, mondta el a könyvbemutatón Burján Csaba üzletág igazgató, akinek cége e kiadvánnyal tisztelegnek a hazai séftársadalom előtt. „Hitvallásunknak megfelelően ezzel szeretnénk inspirálni a hazai szakácsokat, és segítségükre lenni abban, hogy szeressék a szakmájukat”, mondta az üzletág igazgató.

A könyv receptjeinek szakmai lektora Segal Viktor volt: „Azért vállaltam el a felkérést, hogy részese legyek egy születő jó, új dolognak, ami más megközelítésben mutatja be a magyar séftársadalmat, mint a nagyközönség, a vendégeink számára készülő kiadványok: gondolataikon és legkedvesebb ételeiken keresztül.”

Kalla Kálmán sümegprágai otthonából érkezett a sajtótájékoztatóra, hogy az ő portréját is tartalmazó séfkönyv megjelenésén jelen legyen. Ő a M.E. P. olvasóinak galambételt készített. Vele együtt Rosenstein Tibor képviselte még a szakma ikonikus alakjait. A Roseinstein étterem névadója azt kérte a könyv majdani olvasóitól, hogy legyen minden lapja jó zsíros ujjnyomú, azaz lapozgassák receptkeresés, inspiráció kutatás közben szakácstársai.

A közel 200 oldalas kötetbe 43, zömében vidéki étteremben vagy szállodában dolgozó séf portréját gyűjtötték össze. Gondolataikat a szakma jelenéről és jövőjéről, és kedvenc ételeiket. A kötetnek nincs fogyasztói ára, nem kerül kereskedelmi forgalomba. Hozzájutni kizárólag az Unilever Food Solutions gasztronómiai szaktanácsadóin keresztül lehet.

És ami még külön kiemelendő érdekesség: nem számított, hogy a kiadványt finanszírozó cég termékeit használja-e vagy sem az éppen bemutatott séf – kizárólag tudása és érdekes világa, elkötelezettsége a szakmája iránt számított a könyv szereplőinek összeválogatásakor.

Írta, szerkesztette: Szikora Katalin, fényképezte: Kállai Márton, Kovalik Máté volt a képszerkesztő, Szűcs Mária a grafikus-tervező.

Egyúttal megnyílt az UniChef Center is

A sajtótájékoztató zárásaként felavatták az Unilever Food Solutions új fejlesztő központját, ahol Várszegi Zsolt, az UFS fejlesztő séfje elmondta, év elején új irodába költözött a cégük, és az új helyen az eddigi Séfközpontot teljesen megújították. 21. századnak megfelelő technikával szerelték fel, a legkorszerűbb konyhatechnikát telepítették, modern audiovizuális eszközökkel kiegészítve. Az előadóban bisztró hangulatot alakítottak ki. A gasztronómiai szaktanácsadói csapat fejlesztésén kivül, teret adnak az éttermi, szállodai szakemberek inspirálódásához, és a kapcsolatépitéshez.

Forrás: Unilever / Vendég


A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete 

Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.
Balatonlelléről érkezett  Somogy bora

Balatonlelléről érkezett Somogy bora 

Az önkormányzat 27. alkalommal hirdetette meg a Somogy Bora elnevezésű versenyt.
Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is

Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is 

Közétkeztetési cégvezetőket is előállítottak az óbudai korrupciós ügyben való nyomozás kapcsán.
Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik

Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik 

Jelentős változás előtt áll a hazai gasztronómia egyik legsikeresebb vidéki műhelye.
Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek

Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek  

Zsámbékon Magyarország tizenkét ismert séfje cserélte le egy napra a séfkést kormánykerékre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.