A bécsiek imádják a piacokat

Egyre népszerűbbek a piacok az osztrák fővárosban, hetente már több mint 380 ezren intézik itt a bevásárlást. Szeptember 2-án pedig először rendezik meg a Piacok Éjszakáját.

A bécsiek a koronavírus-járvány idején fedezték fel maguknak újra a piacokat, ahol szabad levegőn vásárolhattak. A trend azóta is tart és már hetente több mint 380 ezren látogatnak ki az osztrák főváros valamelyik piacára, ami újabb rekord 2019-hez képest.

A legnépszerűbb a Brunnenmarkt, a Rochusmarkt és a Naschmarkt, de szereti a lakosság az új piacokat is, például Hernalsban vagy Penzingben.

Bécsben összesen 662 állandó árusítóhely van, a bécsi piacok forgalma tavaly becslések szerint 390 millió euró volt. A bécsiek azért szeretik a piacokat, mert itt a szabadban lehetnek, regionális és fenntartható termékeket vásárolhatnak osztrák termelőktől és olyan árukhoz is hozzájuthatnak, amit nem kapni a boltokban. Ráadásul a legtöbb helyen meg lehet kóstolni a kiszemelt terméket és ki lehet faggatni róla az árust. Ezen kívül a piacok fontos találkozóhelyek is a bécsiek számára.

Noha a piacoknak számos előnye van a boltokkal szemben, a működtetésüket végző Piacfelügyelet is sokat tesz, hogy népszerűbbé tegye azokat.

A járvány éveit felújításokra használta ki, készül egy okostelefonos alkalmazás, szeptember 2-án pedig először rendezik meg a Piacok Éjszakáját. Az éjszakai piacozásban tizenhárom bécsi piac vesz részt, mindegyik más-más programmal készül.

A Karmelitenmarkton például lesz bábjáték a legkisebbeknek, a hagyományos kínálatot pedig kézműves vásárral egészítik ki. Lesz itt textil- és filcműhely, porcelánmanufaktúra és kalapszalon is. A Volkertmarkt sakkversennyel, a Naschmarkt főzőshow-val, a Meidlinger Markt Drag Show-val, a Johann-Nepomuk-Vogl-Markt pedig jógával készül.

Mindenhol lesz sok-sok zene, a standok pedig este 11 óráig lesznek nyitva. 

 

 

Forrás: Bécs Város Külképviseleti Irodája, Eurocomm-PR Budapest


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.