A tanúhegyek még sosem voltak tanúi...

... akkora rohamnak, mint a pandémia első hullámát követően. A badacsonyi borturizmus a témája a Pont Itt  szaklap most megjelent számában az egyik írásnak.

A tanúhegyek koronázatlan királya minden kétséget kizáróan a Badacsony, de a jellegzetes koporsó formájú, hosszú, lapos platóval rendelkező Szent György-hegy is egyre felkapottabb a hazai borturizmust kedvelők körében.

Aki a Szent György-hegyre látogat, háromféle módon közelítheti azt meg. És ezek között még hírből sem szerepel vonat vagy hajójárat a közeli Balatonnak köszönhetően, de távolsági busz sem áll meg a közelben, hanem kizárólag gyalogosan, kerékpárral vagy gépkocsival érhető el a célpont. Nehéz ugyan ide eljutni, de egy igaz borturistát semmi sem tántoríthat attól el, hogy ezt az utóbbi években egyre felkapottabb borokról ismert célpontot valamilyen úton-módon megközelítse.

Szép kilátás, jó bor, választékos gasztronómia

És ha már ott jár, fel is fedezi, méghozzá az utolsó fűszálig, jobban mondva napfényben fürdő szőlőtőkéig. Hiszen amerre a szem ellát, boralapanyagot termesztenek itt a gazdák, méghozzá nem is akármilyet. Pap Áron Pincészete, 2HA, Szászi Birtok, Tarányi Présház, Gilvesy, Killer Gáspárék, Nyári Pince, Angyalék – csak néhány közülük, a teljesség igénye nélkül.

A teljes cikk ITT található, és olvasható végig.

Forrás: Pont Itt


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.