Áldatlan állapotok: kínai éttermet záratott be a Nébih Budapesten

Egy XIV. kerületi távol-keleti étteremben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az étterem működését, többek között a súlyos élelmiszerbiztonsági és élelmiszerhigiéniai szabálytalanságok miatt, azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek. Elrendelték továbbá 38 tétel, 135 kg alapanyag, félkész- és készétel megsemmisítését.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Pergő vakolat, a kosztól elfeketedett falak, piszkos ajtók, ablakok, eszközök és berendezési tárgyak fogadták a NÉBIH szakembereit abban a fővárosi távol-keleti étteremben, ahol éves terv szerint ütemezetten laboratóriumi vizsgálatra szerettek volna élelmiszermintát venni az ellenőrök. Az áldatlan állapotok miatt a mintavétel meghiúsult, az üzletet be kellett zárni, mivel az étteremben kosz és rendetlenség uralkodott: a technológiai helyiségekben személyes tárgyakat, a fogyasztótérben szerszámokat tároltak, a zöldség előkészítő helyiségben például hajszárítót, fogkefét és sampont tartottak, a raktárt lakás célra is használták.

A személyzeti WC az alapanyagok tárolására használt folyosóról nyílt, az ajtajáról hiányzott a kilincs. Az üzletben a villanykapcsolók elfeketedésig szennyeződtek. Az étterembe vezető ajtó felett megbontották a falat, amiből csepegett a víz.

A főzőtérben is takarítatlanság uralkodott. A falak, valamint a berendezési tárgyak, a hűtőszekrények, a különböző eszközök és edények egyaránt piszkosak voltak, a mennyezetről több helyen hullott a vakolat. A konyhában és a tálalópultnál a személyzetnek nem volt kézmosási lehetősége.

A nyomon követhetetlen alapanyagokat rendezetlenül, össze-vissza tárolták: egy helyen lehetett például megtalálni a tojást, a szárazárut és a különböző zöldségeket. A padlón a vegyszeres flakonok mellett étolajat tartottak. A hűtendő termékek sem voltak megfelelően elkülönítve: tisztítatlan gombát, készételt és műanyag vödörben áztatott rizstésztát tároltak ugyan abban a hűtőszekrényben.

Az alapanyagok, a helyben készült félkész- és készételek fagyasztása során sem biztosították a nyomon követhetőséget, a termékek nagy része azonosíthatatlan volt, de lejárt termékeket is találtak az ellenőrök.

A NÉBIH szakemberei 38 tételt, 135 kg nem nyomon követhető alapanyagot, félkész- és készterméket vontak ki a forgalomból. Emellett azonnali hatállyal felfüggesztették az étterem működését. Az eljárás folyamatban van, a vállalkozás több százezer forintos bírságra számíthat. Az étterem csak a hibák kijavítása, a dolgozók élelmiszerbiztonsági oktatása és a megismételt, eredményes hatósági szemle alapján nyithat újra.

Az Index úgy írja: a hivatal jogsértési listájából kiderült, hogy a Heng Li Yuan Kft. által üzemeltetett, a Hungária körút és az Egressy út sarkán lévő Jó Ízű Kínai Étteremről van szó.


Megszólalt a Hungast  – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva

Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva 

A cég a napokban azért került a figyelem középpontjába, mert sajtóértesülések szerint tulajdonosukat és egyik vezetőjüket előállította a nyomozóhatóság.
Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére

Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére 

A verseny célja idén is a minőségi, kreatív és helyi alapanyagokra épülő strandételek bemutatása és népszerűsítése.
Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon

Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon 

Az etyeki Gasztrosétány ad otthont június 18-án az Etyek Sunset Fashion Show elnevezésű rendezvénynek.
Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak

Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak 

Nemzetközi elismerés Budapest egyik legautentikusabb spanyol éttermének.
Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában

Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában 

A tavaly októberi, nagysikerű hazai debütálást követően a Popeyes cajun ízei a Westend után most a budapesti Árkád bevásárlóközpontba is megérkeztek.
A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.