Amit mindig is tudni akartál a Törley pezsgőkről, de sosem merted megkérdezni

A Törley József által alapított, immár több mint 140 éves múltra visszatekintő pezsgőgyár indulásától kezdve mind a mai napig a hazai piac központi szereplőjének tekinthető. Van azonban egy olyan érdekes tény, amit biztos kevesen tudnak a közelgő évbúcsúztató bulik egyik legfőbb szereplőjéről.

Külföldi piacok nélkül egyetlen, szektorában meghatározó vállalat sem létezhet. Ennek fényében nem meglepő, hogy a Törley az elkészített pezsgők több mint egyharmadát, borainak mintegy felét exportra szállítja. A magyar pezsgő legfontosabb piacai Skandináviában, Kanadában és a Baltikum országaiban találhatók, de eljutnak olyan távoli helyekre is, mint Kína, Japán, de Ghánában és Nigériában is isznak Törley készítményeket.  

A Törley pezsgők születésének színhelye / Forrás: Törley
A Törley pezsgők születésének színhelye / Forrás: Törley

Utóbbiak igazán különleges helyszínnek számítanak, az azonban kifejezetten meglepő, hogy van olyan ország, ahol az egy főre jutó Törley pezsgőfogyasztás a magyarországihoz mérhető! Észtországban a piacvezető Törley pezsgőből egy főre számítva évente körülbelül annyi fogy, mint itthon. Ehhez mérhető hatalmas szakmai siker az is, hogy a kanadai Quebec tartományban a pincészet egy meghatározó márkája, a Hungaria Grande Cuvée Brut pezsgője a piacvezető. Mindez azért is különösen nagy szó, mert ezt a tartományt elsősorban francia ajkúak lakják, ahol a francia márkák roppant erős beágyazottsággal rendelkeznek. 


Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.
Nem lesz idén akácméz?

Nem lesz idén akácméz? 

Rekordgyenge termés – drágulás és hiány várható.
Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.