Balatoni kiadványokkal erősít a Magyar Konyha

Minden korábbinál több, 400 helyet ajánl a lap hatodik alkalommal kiadott balatoni gasztrokalauza. Ahol kizárólag olyan helyek szerepelnek, amelyek a saját tesztelőiknek tetszettek.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A nagyközönségi gasztromagazin nyári számával együtt idén - most először - a Balaton jó helyeit bemutató kalauzuk mellett a régió legjobb borászait, éttermeit és strandbüféit tömörítő Balatoni Kör térképét is megkapják az olvasók.

A Magyar Konyha először 2013-ban jelentette meg regionális gasztronómiai kalauzát. A kiadvány 170 éttermet, büfét, cukrászdát és borászatot ajánlott akkor az olvasók figyelmébe. A most megjelent hatodik kiadás 400 helyre kalauzolja el a minőséget kereső vendégeket a tó partján és a környező régiókban. Közülük több mint száz újonnan nyílt vagy először szerepel a kiadványban.

Céljuk az, hogy tudatosítsa: a „tömegétkeztetés lehangoló zsákutcái” mellett minőségi vendéglátók is vannak a Balatonnál, ahol fontos a szakértelem és a vendégekkel való kapcsolat, mondta a kiadvány sajtóbemutatóján Lévai Anikó, a magazin szerkesztőbizottságának elnöke.  

A kiadvány összeállításakor a lap szerkesztősége szorosan együttműködött a régió legjobb borászatait és vendéglátóit tömörítő Balatoni Körrel. A 2014-ben alakult egyesület idén először saját gasztrotérképen mutatja be 41 tagját, akik közül többen – például Csapody Balázs, a Kistücsök Étterem tulajdonosa – a kiadvány bemutatóján is részt vettek. Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke elmondta: céljuk, hogy megváltoztassák a Balatonról a fejekben élő képet, azaz fürdőcélpont helyett komplex kulturális, szabadidős és gasztronómiai célponttá pozicionálják át a térséget, amely nemcsak nyári, hanem egész évben, vagy legalább fél évig nyitva tartó attrakciókkal várja a vendégeket.

A Balaton 2018 nem fine dining étteremkalauz – hangsúlyozta Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője. A kiadvány bisztrókat, kisvendéglőket, borászatokat, strandbüféket, hal- és lángossütőket, fagyizókat, cukrászdákat, sőt sajt- és lekvárkészítőket, romkocsmákat, termelői piacokat és delikátboltokat is bemutat. Ezeket a helyeket a magazin munkatársai május folyamán, személyes teszteken választották ki. A kiadvány hét régióra osztva mutatja be a Balaton gasztronómiai vonzerőit, és ikonokkal is segíti az olvasókat: piktogram jelzi azokat a helyeket, ahol az étkezés és borozás után szálláshellyel is szolgálnak, az egész évben, télen is nyitva tartó vendéglátókat, valamint a kalauzban először szereplő vagy újonnan nyílt 104 helyet. A tájékozódást települések szerint lebontott névmutató is elősegíti. A kiadvány tesztelői nem titkosak, névvel, arccal vállalják véleményüket, bármikor megkereshetők a kiadvány impresszuma alapján - ez is egyedivé teszi a kiadványt, mutatott rá Vinkó a balatoni kalauz bemutató eseményén, amely a Gundel étterem teraszán volt, június 20-án.

Forrás: Magyar Konyha


A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete 

Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.
Balatonlelléről érkezett  Somogy bora

Balatonlelléről érkezett Somogy bora 

Az önkormányzat 27. alkalommal hirdetette meg a Somogy Bora elnevezésű versenyt.
Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is

Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is 

Közétkeztetési cégvezetőket is előállítottak az óbudai korrupciós ügyben való nyomozás kapcsán.
Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik

Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik 

Jelentős változás előtt áll a hazai gasztronómia egyik legsikeresebb vidéki műhelye.
Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek

Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek  

Zsámbékon Magyarország tizenkét ismert séfje cserélte le egy napra a séfkést kormánykerékre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.