Bejött a papírforma a hazai Bocuse döntőn

Ahogy a legtöbben előre megjósolták: Pohner Ádám nyerte a Bocuse d'Or magyar döntőjét. Széll Tamás pedig zsűrielnök lesz a torinói európai válogatón.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Csütörtökön lezajlott a Bocuse d'Or magyar döntője, amelynek a Sirha Budapest keretein belül a Hungexpo adott otthont. Hatalmas érdeklődés övezte a versenyt, többszázan látogattak ki a a verseny helyszínére, hogy láthassák, ki alakíthat csapatot, és folytathatja felkészülését a júniusi európai válogatóra, Torinóba.

A rajtok sorrendjében a következő séfek és commis-jaik szálltak ringbe egymással. Elek Richárd, Veres István, Volenter István, Haraszti Zsolt, Garai Ádám és Pohner Ádám. A kóstoló zsűriben olyan nemzetközi kiválóságok is helyet kaptak, mint Enrico Crippa, akinek Piazza Duomo nevű étterme az Olaszországi Albában három Michelin csillaggal büszkélkedhet. Szintén a versenyzők pályamunkáit bírálta Henrik Norström is, aki 2001-ben második lett Lyonban. A V4-ek is képviseltették magukat, a zsűriben helyet kapott egy cseh, egy szlovák és egy lengyel séf. Enrico Crippa mellett Széll Tamás és Hamvas Zoltán foglaltak helyet az elnöki székekben, de pontozott többek között Szulló Szabina és Sárközi Ákos is.

A versenyzők két ételt készítettek: egy hús- és egy vegetáriánus témát. Kötelező alapanyagokkal dolgoztak, a hústálhoz a borjúszűz, a csülök és a velő volt megadva, a vegetáriánus témához pedig rizottó rizs, gorgonzola és fürjtojás. A vegetáriánus ételhez a metélőhagymát és a borsót kellett felhasználniuk.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen mielőtt kihirdették a győztest, Hamvas Zoltán bejelentette, hogy júniusban Torinóban Széll Tamás is a zsűri elnöke lesz az európai válogatón.

A nagyon várt helyezések pedig a következőképp alakultak:

1. helyezett: Pohner Ádám

2. helyezett: Volenter István

3. helyezett: Veres István

A győztes ételeiről:

Pohner Ádám húsételének középpontjában a borjúszűz áll, amely fel van tekerve, és szarvasgombával, valamint velővel megtöltve. A köretek között helyet kap a velő paprikaszószban, borsóval, marinált zöldségekkel és petrezselyemmel. A tányéron ugyancsak helyet kap a szarvasgomba és körte, libamájjal, valamint egy káposztasaláta tökmaggal. További izgalmas köretelem a "túrós csusza", valamint a zellerkrém. A tányéron szerepel egy szarvasgomba-jus is, petrezselyemolajjal.

Ádám vegetáriánus tányérjának összetevői: egg royale fürjtojásból, gombával, tetején csicsókachips-szel, mandulazselé, póréhagyma mustármaggal, spárga-gorgonzola veluté, marinált karalábé, körte petrezselyemszárral, marinált spárga, zellerpüré és zöldségrolád, valamint rizottó karfiollal és zöldborsó gorgonzola szószban.

A zsűri a további díjakat osztotta ki:

Legjobb konyhai munka a Lurpak támogatásával: Pohner Ádám

Legjobb csapatmunka a Hungexpo támogatásával: Volenter István

Legjobb vegetáriánus tányér a Metro támogatásával: Veres István

Legjobb hústányér a Metro támogatásával: Volenter István

Legjobb commis a Metro támogatásával: Friderika Spekova

Forrás: Bocuse d'Or Akadémia Magyarország


A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete 

Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.
Balatonlelléről érkezett  Somogy bora

Balatonlelléről érkezett Somogy bora 

Az önkormányzat 27. alkalommal hirdetette meg a Somogy Bora elnevezésű versenyt.
Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is

Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is 

Közétkeztetési cégvezetőket is előállítottak az óbudai korrupciós ügyben való nyomozás kapcsán.
Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik

Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik 

Jelentős változás előtt áll a hazai gasztronómia egyik legsikeresebb vidéki műhelye.
Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek

Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek  

Zsámbékon Magyarország tizenkét ismert séfje cserélte le egy napra a séfkést kormánykerékre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.