Bekeményítene az ombudsman

(MTI) - Az alapvető jogok biztosa szerint környezetvédelmi törvénybe ütközik az a rendelkezés, amely szerint a vendéglátóhelyek, zenés szórakozóhelyek üzemeltetéséhez nem szükséges működési engedély, hanem elegendő a megnyitás bejelentése a hatóságnál; Szabó Máté a nemzetgazdasági miniszterhez fordult, kérve az ilyen típusú helyek engedélyezési eljárásának visszaállítását.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az ombudsmani hivatal az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, Szabó Máté egy keszthelyi ügy vizsgálatakor megállapította: a bejelentés jogintézménye nemcsak környezetvédelmi, de közbiztonsági kérdéseket is felvet, illetve aggályos az is, hogy a kereskedelmi tevékenység bejelentésekor nem érvényesülnek megfelelően az ügyfél jogai, pedig ez érinti a közvetlen környezetben lakók jogait, érdekeit is.
A keszthelyi jegyző a kereskedelmi tevékenység nyilvántartásba vételekor nem győződött meg arról, hogy a bejelentő jogosult-e a tevékenység folytatására, rendelkezik-e zajkibocsátási határértékkel, és nem végzett hatósági ellenőrzést a helyszínen - idézte az esetet az ombudsmani hivatal, amely szerint - egy kormányrendelet alapján - mielőtt az üzemeltető megkezdi a tevékenységét, úgynevezett zajkibocsátási határértéket kell kérnie a környezetvédelmi hatóságtól és azt nem lépheti át.
A mulasztás miatt a jegyző csak a megnyitás után állapította meg, hogy az üzemeltetők nem rendelkeznek zajkibocsátási határértékkel, illetve csak ezt követően kötelezte őket arra: végezzenek zajmérést és kérelmezzék a határérték megállapítását, illetve annak betartásával teljesítsék a jogszerű működés feltételeit. A jegyző ugyan megállapította a jogsértést a csendháborítás miatt, de nem korlátozta az éjszakai nyitva tartást - olvasható a közleményben.
Mindebből Szabó Máté arra következtetett: törvénybe ütközik, hogy a zenés szórakozóhelyek, vendéglátóhelyek működéséhez nem szükséges működési engedély, a hatósági bejelentés a megnyitásról pedig nem elegendő.
Az alapvető jogok biztosa ezért a nemzetgazdasági miniszterhez fordult a jogszabály módosítása miatt, illetve felkérte a minisztert, hogy a módosításkor legyen tekintettel a környezetvédelmi törvényre és az üzemeltetéssel érintettek jogorvoslathoz való jogának biztosítására is. (MTI)


Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.