Bocuse d’Or: lezajlott a magyar döntő eligazítása

2016. január 15-én tartották a Bocuse d’Or magyarországi döntőjébe továbbjutó 6 versenyző eligazítását. A megbeszélésen ismertették a versenyszabályzatot, illetve a séfek megkapták az Akadémia által biztosított tálalóelemeket, gyakorlótálakat. A magyar zsűrihez neves, nemzetközileg elismert szereplők is csatlakoznak. A napokban az is kiderült, hogy az európai döntőn Magyarország a második napon versenyez.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az eligazítás során kerültek nyilvánosságra a séf-commis párok is, hiszen a 6 továbbjutó a februári döntőn már páros versenyzőként indul, ahol commis-jukkal (segéd) alkotnak majd egy csapatot. A versenyzők az őket segítő commis-kat az ifjúsági verseny első 6 helyezettje és ígéretes szakácstanulók közül választották ki. Így a döntőn az alábbi séf-commis csapatoknak szoríthatunk majd:

Versenyző – Commis

Győrffy Árpád – Szegedi Réka

Pohner Ádám – Jándi Lőrinc

Sándor Rodrigo – Barna Zsanett

Szabó László – Pozsár Bence

Széll Tamás – Szabó Kevin

Volenter István – Sándor Lőrinc

A február 18-án a Fehova keretei között megrendezésre kerülő magyar döntőn óriási megtiszteltetés, hogy a zsűri két elnöke Bíró Lajos és Hamvas Zoltán, valamint a versenyzők által kijelölt zsűritagokhoz (Ádám Csaba, Dinnyés Csaba, Palágyi Eszter, Pesti István, Szulló Szabina, Urbán Tibor) olyan nemzetközileg elismert szereplők csatlakoznak, mint Brian Turner, Christian Meyer, Ferdy Debecker, Henrik Norström vagy éppen a Bocuse d’Or győztes Rasmus Kofoed és Serge Vieira, akik már a korábbiakban továbbjutó Molnár Gábort és Széll Tamást is segítették a felkészülésben.

A külföldi tanácsadó bevonása ezúttal sem marad el, az Akadémia a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektet rá, hogy szakmailag mindent megadjon a magyar csapatnak így a már a magyar döntőre való felkészülés során lehetőségük nyílik majd a versenyzőknek meghívott séftől tanulni.

A hústémához minden versenyző számára biztosított egy gyakorlótál, mely egy szintén az Akadémia által biztosított versenytálra kerül lecserélésre a döntőre, illetve 1 darab 2 alternatívából választható főelemtartó emelvény, valamint egy 3 alternatívából összeállítható összesen 30 darabos köret kiemelő csomag. A további felkészülést segítendő az Akadémia biztosítja a teljes első hal- és húscsomagot is a versenyzők számára.

Forrás: Vendég & Hotel Online


Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.