Borkóstoló és mesterkurzus Balatonalmádiban

Az „Ősszel is Balaton 2” nevű, balatoni borokat bemutató sétáló borkóstoló és mesterkurzus november 4-én, szombaton 15 és 21 óra között lesz a Pannónia Kulturális Központban.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program idén ősszel már másodszor támogatja a tavaly sikeresen megrendezett, a borkultúrát és a kulturált borfogyasztást segítő, népszerűsítő „Ősszel is Balaton 2” című rendezvényt. 

A rendezvény fő eseménye egy sétáló borkóstoló és egy mesterkurzus, ahol már a szezon utáni, nyugodt beszélgetésre alkalmas időpontban találkozhatnak a borkedvelők és bortermelők, valamint a szakma hazai és nemzetközi képviselői. A sétáló borkóstolón mintegy 25 borászat kínálatával ismerkedhetnek meg a vendégek.

A termelőkkel személyesen is lehet majd találkozni, megismerni boraikat, borkészítési elveiket és gyakorlatukat.

A balatoni szezont hosszabbító rendezvény nem csupán kiváló borokat kínál, de a résztvevők egyúttal jobban megismerhetik a Balatoni Borrégió talajtani összetételét, fajtaválasztékát illetően is változatos borvidékeivel.

Számos aktuális témát feldolgozó előadáson és mesterkurzuson lehet megismerni a gasztronómia és a borkészítés kapcsolatát, a régió számára kiemelt fontosságú borturizmus témakörét, az éghajlatváltozásra adott és adható szőlőnemesítési válaszokat vagy éppen a dűlőszelekció fontosságát járják körül.

Forrás: veszprembalaton2023.hu


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.