Túlságosan nagy meglepetés nem várta azokat, akik a tavalyi debütálás után – ekkor rendezte először a Sziget Iroda a Budai Gourmet-t – ismét kilátogattak a Millenáris Parkba. Bár a szervezőket ért kritikák után Gerendai Károly az elmúlt évben úgy nyilatkozott, hogy átgondolják, a belépőjegyekkel kapcsolatos üzletpolitikájukat, ezen a téren nem történt jelentős változás. Na jó, ne bagatellizáljuk el a bejáratnál kapott egy pohár – nem is akármilyen – pezsgőt.
Persze álságos és demagóg dolog lenne a jegyárakkal példálózni, mert ha kicsit körülnéztünk a Budai Gourmet-n, könnyű volt észrevenni, hogy a belépő ellenértékeként egy kifejezetten kulturált környezetben megtartott, kiválóan szervezett rendezvényt kapunk. Kifogástalan információs rendszer, elképesztő mennyiségű technikai segédcsapat. Sehol az ingyenes tömegrendezvényeken már megszokott (?) bokáig érő szemétréteg, túlcsorduló szemeteskukák. Mindenhol tisztaság, rend. Bár evidencia kellene legyen, még mindig pozitív élmény az őrzött (és ingyenes) kerékpárparkoló.
Lassan azért fesztiválosodik a rendezvény, immáron három színpadon szól a zene, zajlanak a betétprogramok, elviselhető harsánysággal. A szülőkkel érkező kiskorúakon decens „billog”, névvel, címmel, anyuka telefonszámával – arra az esetre, ha elveszítenék egymást a generációk... A „körítés” tehát hibátlan.
Sőt. Ha egy kicsit belegondolunk, érthető is a szervezők törekvése: kívül tartani az ingyenes gasztrofesztiválok „hangulatát”, a fizetőképesség nélkül, csupán szájat tátani, a színpadok műsorát meghallgatni érkező tömegeket. Csakhogy ezzel az eredeti koncepció egy része vész el: közelebb hozni az átlagemberekhez a csúcsgasztronómiát. Igaz, ehhez definiálni kellene talán, ki számít ma átlagembernek?
Sajnos valószínűleg nem az, aki a 2900 forintos belépő mellé meg tud enni legalább 4-5-féle, egyenként átlag 1000 forintba kerülő „kóstolót”, és el tud kortyolni mellé 5-6 deci 6-900 (esetleg 3000) forintos bort. Hogy esetleg nem kell ennyit enni-inni? De hiszen ez egy gourmet fesztivál, amelynek szlogenje szerint itt végig lehetett kóstolni az egész országot... Márpedig 4-5 kóstoló éppen csak a Dunántúlt reprezentálja...
Szakmai szempontból egy kicsit nehezebb értékelni a Budai Gourmet-t. Felvonult itt a hazai gasztronómia színe-virága, Michelin-csillagtól birkapörköltet kavargató juhászig, sztárséftől médiaszakácsig volt itt minden (kár, hogy Benke Laci bácsi éppen egy vidéki rendezvényen vendégszerepelt, talán statisztálhatott volna a Millenáris programjában ő is).
Az éttermek – természetesen – nem a topkategóriás ételeikkel kápráztatták el a látogatókat. Nem is várható el, hogy egy faházban főzzék meg azokat a fogásokat, melyek amúgy egy űrtechnológiával felszerelt konyhában készülnek. Természetesen ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy „enbékettes” élményt kaptunk, kifogástalan ételek, remek borok jellemezték a fesztivált. Ugyanakkor több jelen lévő étterem képviselője megerősítette, hogy nem igazán enni jöttek a látogatók, és ezt támasztotta alá saját tapasztalatunk is, mert a terület inkább egy laza borfesztivál hangulatát idézte, némi ételfogyasztással. Találkoztunk kiváló fogásokkal (ne gondoljunk semmi extrára, olyan mennyiség, és olyan alapanyag, amiből egy adagot ki lehet szorítani 1000 körüli eladási árral), de olyannal is, ami teljes mellélövésnek bizonyult. Szögezzük le: nem azért mert esetleg méltatlan a rendezvényhez, hanem mert egyszerűen alkalmatlan arra, hogy ebben a környezetben kulturáltan és gourmet módon el lehessen fogyasztani.
Mindez természetesen nem kritikai észrevétel, puszta tényközlés. A Budai Gourmet egy szerethető, útkereső, a maga közegében sikeres rendezvény, amely próbálja pozicionálni magát. De ahogy az jelenlévő egyik élvonalbeli étterem tulajdonosa megjegyezte: hosszú még az út, hogy a csúcsgasztronómia egy platformra kerüljön a több ezres közönséggel. A kulcs a fizetőképesség, ebben pedig sajnos tavaly óta nemigen léptünk előre. Ennek ellenére, akik ott voltak, nem bánták meg.
Jövőre veletek, ugyanitt.
