Az első helyet az Oxford Streeten található londoni étterem szerezte meg, a listán 4 amerikai és 6 európai McDonald’s kapott helyet. A rangsorban a magyar étterem az egyetlen, amelyet nem a közelmúltban újítottak fel, vagy nyitottak meg; a Nyugati téri McDonald’s 1990 óta várja a hamburgerre éhezőket. A magyar étterem kapcsán különlegességként említik a pályaudvar melletti helyszínt, az antik lámpákat, a kovácsoltvas kapukat és a világoskék festett mennyezetet.
A budapesti McDonald’s-ot nem véletlenül tartják a világ egyik legkülönlegesebb éttermének: az épületet Gustave Eiffel irodája tervezte. A pályaudvar az Osztrák-Magyar Államvasút Társaság megbízásából épült 1874-77 között, a mai étterem Sissi királyné fogadóépületeként működött. A Nyugati téren 1990 óta található McDonald’s; azóta az étterem 60 millió vendéget szolgált ki, évente 2 millió vendég fordul meg itt. Ezzel a számmal az egyik legforgalmasabb hazai McDonald’s-nak számít.
Budapesti a második legszebb McDonald’s étterem
Az askmen.com nevű férfi internetes magazin megválasztotta a világ 10 legszebb McDonald’s éttermét. A havi 7 millió látogatót vonzó amerikai portál szerint a Nyugati téri McDonald’s a második legszebb a világon.
Természetközeli design, magyaros elemekben gazdag gasztronómia
Újranyitott a pesti Andrássy út egyik titkosan legjobb kertje.
Legyen Ön is részese a hazai gasztroélet kimagasló ünnepének!
Itt a Gundel-díjátadó ünnepség gáláns ebédjének teljes menüsora.
Kávé világnapja: néhány érdekesség a híres kávézóláncról
Az eredetileg Ausztráliából származó márka az elsők között jelent meg Magyarországon.
Lenyűgözte a magyar víz a híres víz sommeliert
A neves vízszakértő kipróbálta a FloeWater aludobozos vizét, amelyet közösségi oldalán értékelt.
Kiderült, miért nem nyit ki időben Gerendai Károly új étterme
Szeptemberben nyitott volna Gerendai Károly legújabb projektje.
Dohányzás a vendéglátóhelyek teraszain - reagált a kormány
A javaslat kibővítené a jelenleg érvényben lévő, 2009-ben elfogadott tiltást.
Mindenkiben ott lakik a költő: középiskolásokat vár a legendás kávéház
A budapesti Centrál Kávéház a XIX. században a magyar irodalmi élet központja volt. Most ezt a régi kort és az irodalom akkori nagy alakjait idézi meg legújabb programjával.
Eladták Andy Vajna egykori magyarországi üzleteinek ékkövét
A Kempinski Hotel Corvinus Budapest oldalában működő Nobu Budapestről van szó, amelyet a 2019-ben meghalt Andy Vajna özvegye, Palácsik-Ráthonyi Tímea most más tulajdonosnak adott át.
Járatlan utakon - elindult az új boros kampány
Az idei kampány keretében a három kiemelt borvidékről készült videóban mutatják be az egyes vidékek ikonikus fajtáit.
Badacsonyi borokat díjaztak a Winelovers Wine Awards-on
Kilenc borvidéki bor hamarosan a 100 Legjobb bor kiadványban is megjelenik.
Interjú
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén
A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.