A kiadványban szereplő 324 csillagos étteremből csupán kettő található a volt szocialista blokkban, ráadásul azok is szinte egymás mellett, a cseh fővárosban vannak - írta a Napi Gazdaság.Budapesten továbbra sincs Michelin-csillagos étterem. A Michelin munkatársai a magyar fővárosban 21 éttermet minősítettek, a kiváló ár-érték arányt felmutató üzleteknek járó Bib Gourmand emblémával egyedül a Náncsi néni vendéglőjét tüntették ki. A jóval nagyobb Lengyelországban ugyanannyi a Bib Gourmand és a csillagos hely, mint nálunk, miközben Szlovákia, Románia és Bulgária egyáltalán nem szerepel a kiadványban. Ausztriában viszont három csúcsétteremről tud a kiadvány, a négy skandináv ország (Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország) fővárosainak mindegyikében pedig legalább egy kétcsillagos étterem van. A prímet továbbra is Franciaország viszi 53 csillagos vendéglővel, míg az ezüstérmes Németországban 44 ilyen étterem található - olvasható a Npai Gazdaságban.
Budapestnek idén sem jutott Michelin-csillag
A Michelin Main Cities of Europe elnevezésű kalauza alapján azt lehet mondani, hogy megmaradt Európa kulináris kettéosztottsága.
Zöld lámpa a szupermarketlánc első bolti kocsmájának
A tervek szerint a kocsma a dundonaldi üzletben kap helyet, amely a Lidl reményei szerint új vásárlókat vonz majd az üzletbe.
Michelin-ajánlás Szatmár-Bereg egyik éttermének
A két ikonikus piros tábla mellett a harmadik is ott „tündököl” a Stílusos Vidéki Éttermiségivel (SVÉT-tel) együtt.
Megvan, ki kapta 2024-ben az Év Vendéglőse címet
A díjat 2001-ben alapította az MVI, a győztes kiválasztásakor az általa végzett munka minősége, szakmai magatartása és közéleti tevékenysége számít.
Újult elemekkel gazdagítva rendezik idén a derecskei disznótort
Főleg az „új elemek” hangzik izgalmasnak ebben a hírben.
Beszáll a Coca-Cola a személyzet nélküli boltnyitásos üzletágba
Mintegy 250 millió forintot fordítanak erre Magyarországon. A bolt működésében az MI kiemelt szerephez jut.
Ha február, akkor Kávébár Bazár
A jubileumi, tizenötödik KávéBár Bazár rendezvénynek a Millenáris B épülete, a nagycsarnok ad otthont.
Üdítőket hív vissza a multicég Európában
Európa néhány országában visszahívott bizonyos üdítőitalokat a Coca-Cola, mert „magasabb szintű” klórátot tartalmaznak.
A Lidl csökkenti a tojás árát
A lépés nem meglepő.
Gasztrorendezvény Szlovákiában
Új ételek, élő főzés és technológiák a HoReCa szegmens számára – ételek és italok széles választéka Szlovákiából és külföldről, technológiák és konyhai berendezések.
Van az az étel, ami még a koreai influenszeren is kifog
A dél-koreai mokpang influenszer, aki napjainkban Budapesten hódít hatalmas étvágyával, úgy tűnik, legyőzőre talált néhány kolbász és hurka képében.
Interjú
Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.