Cukrászok, szakácsok és pincérek országos versenye kezdődik

Farsang Kupa néven rendezik meg az ország ételkészítőinek legnagyobb versenyét szombaton Tatán. A vetélkedőn kétszáznál több cukrász, szakács, pék munkáját díjazzák, a felszolgálók pedig különleges alkalmakra szóló terítékeket mutatnak be.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A 15 éves hagyományra visszatekintő Farsang Kupán az ételművészet egyik ágaként külön kategória a cukorvirág-készítés. A versenyzőknek legalább hét virágból álló kompozíciót kell készteniük. Fontos a botanikai pontosság, a bimbók és a kitöltő virágok nem számítanak teljes értékűnek, de a csokor kötelező elemei.

A versenyt idén először az új városi sportcsarnokban rendezik meg, az elkészült ételsorokat, süteményeket és terítékeket a nagyközönség 12 órától este ötig díjtalanul megtekintheti. A csarnokban bemutatót tartanak a koktélosok, a zöldségszobrászok és a baristák, a karamellkészítők, valamint az Ászár-Neszmély Borvidék. A versenyen mindent saját kezűleg, egyedül kell elkészíteni, semmilyen előre gyártott elemet nem használhatnak a versenyzők, akik között megtalálhatók a gasztronómia olimpiai, világ- és Európa-bajnokai.

A különböző ételkészítő szakmákat összefogó verseny jelentőségét növeli, hogy a tanulók együtt versenyeznek a felnőttekkel, akik tudásukkal és a nemzetközi versenyeken szerzett tapasztalataikkal motiválják a kezdőket a fejlődésre és a tanulásra.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.
Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok

Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok 

Az iparági adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a „készre kevert italok” kategória már nemcsak egy átmeneti trend, hanem a piac legstabilabb növekedési motorja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.