Egy magyar a legbefolyásosabb brit éttermesek között

Rónay Egont a brit éttermi szakemberek beválasztották a szigetország legbefolyásosabb éttermi személyiségei közé.

Az idén huszonegyedik alkalommal rendezik meg Londonban a világ talán legjelentősebb vendéglátással foglalkozó kiállítását, a The Restaurant Show-t. Az október 4. és 7. között zajló esemény előtt az egyik brit szaklap 16 ezer szakmabeli szavazata alapján összeállította a szigetország legbefolyásosabb éttermi szakembereinek listáját. A legjobbak között helyet kapott magyar származású Rónay Egon is, aki a 60-as években Fanny Cradock unszolására csapott fel étteremkritikusnak, és a BBC megbízásából hat éven keresztül látogatta a vidéki éttermeket, és írta róluk a cikkeket. A sikerektől felbuzdult Rónay 1957-ben brit étterem-útmutatót adott ki a „Michelin guide” mintájára. Névtelen inspektorok segítségével három évtizeden keresztül „működtette” a kézikönyvét, melyből harminc év alatt több mint egymillió példány kelt el Nagy-Britanniában. Nyolc éves megszakítás után, 2005-ben jelentkezett újra. Az „Egon Ronay's RAC Guide 2005 to the top 200 Restaurants in the UK” Michelin módra, csillagokkal osztályozta a legjobbnak tartott kétszáz brit éttermet. Rónay, aki étteremtulajdonos és havonta ír gasztronómia témájú tárcát a brit Times Online lapban, többek között olyan nevekkel szerepel a top listán, mint Roy Ackerman, Raymond Blanc, Heston Blumenthal, Jamie Oliver, Pierre Koffman, Gordon Ramsay és Rick Stein.

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.