Ételmentés: rendezvények maradékából segítenek a rászorulóknak

Magyarországon a Magyar Élelmiszerbank és a Budapest Party Service együttműködése céges rendezvényekről csak az elmúlt másfél évben negyvenezer adag melegételt mentett meg, amelyek ahelyett, hogy a kukába kerültek volna mind a rászorulókhoz jutottak el.

2005 óta működik Magyarországon a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, akiknek célja az élelmiszerpazarlás csökkentése és a nélkülözők támogatása. Kezdetben élelmiszergyártókkal és -kereskedőkkel dolgoztak együtt, majd kiterjesztették tevékenységüket a vendéglátásra is.

A Budapest Party Service-zel való együttműködés keretében csak az elmúlt másfél évben rendezvényekről megmaradt ételeket juttattak el hajléktalanszállókra, civil szervezetekhez, valamint egyéb intézményekhez.

Cseh Balázs és Semsei Rudolf
Cseh Balázs és Semsei Rudolf
Fotó: SZT

Az utóbbi másfél év egyik legjelentősebb előrelépése volt, hogy már a rendezvényekről származó ételmaradékok biztonságos begyűjtéséről és szétosztásáról is gondoskodni tudnak, emelte ki Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület alapítója és elnöke a Hajléktalanokért Közalapítvány épületében tartott sajtótájékoztatón. Mint elmondták, azért erre a helyszínre esett a választás mert egyébként itt található az Élelmiszerbank egyik sokkoló hűtője, amelyben élelmiszerbiztonsági szempontoknak megfelelően tudják tárolni a rendezvényeken, iskolákban, éttermekben kiszolgálásra nem került, még a konyhában megmentett ételeket, és ahol aztán kiosztásra is kerül az tárolt étel.

Szigorú szabályok, hatékony munka

Az ételmentési program részeként az élelmiszer-biztonsági szabályokat szigorúan betartják, magyarázza Cseh Balázs, és hozzáteszi, hogy egy különleges útmutató alapján működnek, amelyet együttműködve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (NÉBIH), minisztériumokkal és szakmai szervezetekkel dolgoztak ki, és amely garantálja, hogy az ételek megfelelő minőségben és biztonságosan jussanak el a rászorulókhoz.

A sokkolóhűtő, ahol a megmentett ételek tárolásra kerülnek
A sokkolóhűtő, ahol a megmentett ételek tárolásra kerülnek
Fotó: SZT

Ehhez az innovatív kezdeményezéshez csatlakozott másfél évvel ezelőtt a Budapest Party Service, amellyel közösen a rendezvényeiken keletkező ételmaradékokat olyan hajléktalanszállókra és átmeneti otthonokba juttatják el, ahol nagy szükség van rájuk.

 „Gyerekkoromban úgy nőttem fel, hogy az volt a természetes, hogy ételt nem dobunk ki.” – folytatja Semsei Rudolf, a Budapest Party Service vezetője – Ezt a szemléletet négygyerekes családapaként is próbálom folytatni, és a szívem megszakad, amikor a kukában landol egy étel, amit mi nem ettünk meg – főleg az üzleti rendezvények világában."

Az ételmentés menete

A rendezvényeken felszolgálásra nem került, a konyhában megmaradó ételeket külön termo dobozokba helyezik, majd szállítóik és futárok segítségével az Élelmiszerbank központjába vagy például a Szobi utcában található Hajléktalanszállóra (illetve még számos más helyre) kerül elszállításra, ahol speciális hűtőberendezések segítségével tartják frissen. A hűtött ételeket a Magyar Élelmiszerbank Egyesület partnerei szállítják tovább és másnap már a rászorulók asztalán lehetnek.

 

„Fontos hangsúlyozni, hogy az ételek nem a vendégek által elfogyasztott maradékokból származnak, hanem a felszolgálatlan fogásokból.” – emelte ki Semsei Rudolf, és hozzátette: a program nemcsak az élelmiszerpazarlás csökkentéséhez járul hozzá, hanem közösségépítő és szemléletformáló hatása is van, és saját példájukból kiindulva elmesélte, hogy a Budapest Party Service munkatársai is rendezvények után örömmel vesznek részt az ételek becsomagolásában és eljuttatásában, mert tudják, hogy ezzel másokon segítenek és a kiváló minőségű ételeket is megmentik a kidobástól.

„A munkának hatalmas gyümölcse, hogy a vállalati kultúrákban egy igazi közösségi és szemléletformáló értéket teremt.”

- emelte ki.

A Magyar Élelmiszerbank nyilvántartási rendszere pontosan rögzíti, hogy mikor, hol és mennyi étel kerül mentésre majd továbbosztásra. Ez nemcsak az átláthatóságot biztosítja, hanem azt is, hogy a megfelelő mennyiségű és típusú étel jusson el a szükséget szenvedőkhöz. Ha például egy rendezvényről nagy mennyiségű étel érkezik, az akár több szervezet között is elosztásra kerülhet.

 


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.